Tim Cook a kiterjesztett valóságra szavaz
Az Apple ügyvezetője szerint a kiterjesztett valóságnak van igazán jövője, ugyanis abban az emberek jobban jelen vannak, mint a virtuális valóságban.
Az Apple ügyvezetője szerint a kiterjesztett valóságnak van igazán jövője, ugyanis abban az emberek jobban jelen vannak, mint a virtuális valóságban.
1 milliárd dollárt ad a HP a Samsung ágazatáért, és újra feltalálná a másolóipart.
A Moto Z még a JerryRigEverything-féle stressztesztet is igazán jól bírja.
Tavaly nehezen indult be az új Intel platform és még most is népszerűek elődei, de azért a változás már látszik és az új LGA1151 lapok már igazán vonzók ahhoz, hogy megérje váltani.
Már-már aggódtunk, de amikor megláttuk ezeket a gépeket, máris tudtuk, hogy szuperizgalmas év áll még előttünk. Örülhet, aki az év második felében szeretne laptopot venni - lesz néhány igazán forró újdonság.
Van még remény használható flip telefonra? Az összecsukható mobilok az okostelefonok megjelenésével párhuzamosan kihaltak, pedig sokan szeretnének egy igazán jó megoldást.
Június 9-én jönnek a nagy újdonságok, videóban emlékeznek a Motorola RAZR V3 sikerére.
Az Allo még annál is többet nyújt, mintha egybegyúrnánk a WhatsAppot és a Snapchatet.
Tavaly végre valami igazán új és izgalmas született a számítógépházak világában és ez nem mástól, mint a veterán Cooler Mastertől érkezett. Ennél azonban több kell az áttörő sikerhez. Ezzel készül idén a cég.
Igazából vitatható, hogy végső soron mennyire volna átnevezés az akció.
Mindenkinek más-más elképzelése van arról, mennyit kell költeni CPU-hűtőre. Összeszedtünk három igazán jó hűtőt három ársávban.
A HEVC/H.265 már velünk van egy ideje, de még csak most kezd igazán terjedni. Összeszedtük, miért is van nagyon komoly esélye arra, hogy átvegye elődje, a H.264 helyét.
Igazából túlzásnak mondható a baleset szó, de a Google mindent elkövet, hogy elkerülje a veszélyhelyzeteket.
Mindössze 45 milliméter magas a Nitrogen NT09-115X.
Nem egyszerű videokártyát választania annak, aki 50 ezer forint alatt, de még inkább 30 és 40 ezer forint között keres játékra VGA-t. Nem igazán van legjobb vétel.
Miközben a gyártók új mobiljaik leleplezésére készülnek, mi is álmodozunk, milyen valóban hasznos újdonságok láttán örülnénk csak igazán.
Nagyjából 57 000 forintért lesz vihető a Xiaomi 7,9 hüvelykes táblagépe.
A készülék igazából egy kamerás okostelefon, amivel nem lehet telefonálni.
Igazából csak hibajavításokat tartalmaz, az újdonságok az iOS 9.3-ban lesznek.
Véget ért a szokásos Steam hardverfelmérés, ami igazán reprezentatív, hiszen melyik PC-játékosnak nincsen még Steam fiókja? Az eredmény papírforma, de a videokártyán azért meglepődtünk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.