Késik az Intel tévészolgáltatása
Csak jövőre érkezhet az Intel televíziós szolgáltatása.
Csak jövőre érkezhet az Intel televíziós szolgáltatása.
A hírek szerint az Apple új, 9,7 hüvelykes képernyővel szerelt táblagépe könnyebb, vékonyabb és kisebb lesz, mint az elődje volt.
A NASA marsjárója folyékony vizet talált a marsi talajban. A felfedezés a jövő Mars-utazásai során is fontos szerepet játszhat.
Határozottan androidos jellegű a vállalat üzleti modellje.
Az URL Uncover segítségével megbizonyosodhatunk róla, hogy biztonságos-e egy link.
Méghozzá októberben, a vállalat egyik felsővezetője leplezte le a tervet.
A Sanghaji Szabadkereskedelmi Övezetben a Facebookot, a Twittert és a New York Timest is elérhetővé teszik.
Röviden: elforgatható kamera, érintős hátlap, brutális akku, opcionális CyanogenMod.
Úgy tűnik az AMD-nek sikerült befognia az NVIDIA fenegyerekét.
Idővel szerte Európában piacra kerülhet a 7 colos készülék.
Szerencsére ezen a telefonon már BB10 rendszer fut.
Amennyiben azt vesszük, hogy a Mars egy nagy vörös sivatag, akkor teljes joggal küldhetünk oda kígyókat, robotból.
A Stanfordi Egyetem kutatói bebizonyították, hogy áramtermelésre is használható a szennyvíz.
Eddig meglepően pozitív vélemények övezik az iPhone 5S-t.
Lehetővé vált a rendszerükkel utoljára kompatibilis alkalmazások letöltése.
[FRISSÍTVE] Meglepő módon funkcionalitással rövidült a webböngésző.
Az iOS 7.1 lesz a következő nagyobb frissítése az Apple mobil rendszerének.
Az USA-ban elfogyott a készlet, záros időn belül jön a Google következő mobilja.
Nem szükséges informatikai tudás az Epic Privacy Browser hatékony használatához.
Sajtóértesülések szerint az NSA külön divíziót hozott létre a nemzetközi a banki és hitelkártya-tranzakciók nyomon követésére.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.