Példamutató őszinteséggel beszélt karbonlábnyomáról az elektromos motorokat gyártó cég
A svéd vállalat megmutatta, mennyi szén-dioxiddal terheli a bolygót egy-egy járművük gyártása.
A svéd vállalat megmutatta, mennyi szén-dioxiddal terheli a bolygót egy-egy járművük gyártása.
Bizarr látvány, ha a járművet a megfelelő kamerasebességgel veszik fel.
Egy új felfedezés megoldhatja a villanyhajtású járművek legnagyobb problémáját.
A tervező szerint a jármű negyedére csökkentheti a légi teherszállítás költségeit.
A brit kormány felvázolta az önvezető autózással kapcsolatos terveit.
A különös járműből már több száz darabot rendeltek meg.
Nem elég, hogy kudarcot vallott az ötlet, a visszaélések miatt többen még börtönbe is kerültek.
Érdemes előre tájékozódni, ha autóval indulna nyaralni a család.
Sőt, az üzemeltetésük még könnyebb is, mint a benzines vagy dízeles járműveké.
Összehasonlították a villanyautók és a belső égésű motoros járművek emisszióját is.
A technológia főleg a rossz időjárási körülmények között segíthet a jövő járműveinek.
Első alkalommal kapott engedélyt egy vezető nélküli teherjármű, hogy a forgalomban közlekedjen.
Ez nem az a "dobozos" haszonjármű, amit csak úgy megelőznél az országúton.
A különleges luxusjármű az évtized vége előtt elkészülhet.
Az Európai Parlament a június 8-i döntésével lezárt egy hosszú korszakot, amikor a benzines és a dízeles járművek uralták az…
Rosemary Penwarden szerint hibátlanul működik az otthoni háztetőn lévő napelemekből nyert energiával töltött jármű.
Akkora a teljesítménye, hogy egyszerre 250 millió telefont tudna feltölteni.
Újrahasznosított anyagok, mesterséges intelligencia, autonóm vezetés – ezek egész biztosan meghatározzák majd a járművek jövőjét. 1948-ban ilyennek képzelték el a…
Az Ingenuity megint érdekes képeket küldött a Marsról, igaz, ezúttal az idegen bolytó tájai helyett saját felszerelését fotózta a NASA.
A szigorítás várhatóan a kölcsönözhető járművekre vonatkozik, de nem árt tisztában lenni a szabályokkal.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.