Ezért szerezz be egy konzolt PC-d mellé (vagy helyett)



|

Nem kell oldalt választanod, lehetsz egyszerre PC-s és konzolos is, sőt, úgy élvezheted ki igazán, amit a játékipar nyújt.

Magyarország hagyományosan PC-s ország, azonban az Xbox 360 a konzolokat is népszerűvé, széles körben ismertté tette hazánkban. Azóta lefutott még egy teljes generáció, és most már azok közül is egyre többen válnak konzoltulajdonossá, akik korábban szentül hittek a PC egyeduralmában.

Megértjük őket, pláne most, hogy a videokártyák árai az egekben vannak, és örülhetünk, ha egyáltalán az ajánlott fogyasztói ár többszöröséért hozzájuthatunk egyhez. Nem kell a konzolnak kiváltani a PC-t, remekül megférnek egymás mellett - elmondjuk, miért érdemes akkor is megfontolnod egy PlayStation vagy Xbox megvásárlását, ha eddig kizárólag számítógépen játszottál.

Miért válassz konzolt PC mellé? 

Az elvitathatatlan, hogy kompetitív FPS-eket jobb PC-n játszani, a billentyűzet és az egér sokkal pontosabb célzást biztosít, olyat, amilyet még a kontrollereknél használatos célzásrásegítés sem tud pótolni - ha pedig az nincs, évek gyakorlása után is nehezen tudunk pontosan lőni. Az sem elhanyagolható tény, hogy a legnépszerűbb e-sportok közül több PC-exkluzív - konzolokon hiába keresnénk a League of Legendst, a Counter-Strike: Global Offensive-et, vagy a Valorantot. Ezeknek nem túl magas a gépigénye, nem kell miattuk drága hardverre beruházni, úgyhogy aki csak ezeket pörgetné PC-n, annak nem szükséges százezreket gamer gépre költenie.

Más műfajú játékoknál jobb lehet kontrollert használni. Ilyenek például a külső nézetes akciójátékok vagy a versenyjátékok: a hack 'n' slashekben jobb élmény úgy kaszabolni, hogy nem az egeret kell rángatnunk, versenyzésnél pedig nagy segítséget jelentenek a többfokozatú ravaszok, illetve analógok, amikkel precízebben adagolhatjuk a gázt és a féket, mozgathatjuk a kormányt.

Persze a PC-k is támogatják a kontrollerek használatát (sőt, az újabb Call of Duty játékokat és a The Sims 4-et például játszhatjuk bill-egérrel konzolon is), és akinek erős, még évekig kompetens gépe van, annak nem biztos, hogy sokat ad egy konzol. Aki viszont egy gyengébb masinával rendelkezik, és nem fér bele a keretébe, hogy újítson, de nem akar lemaradni az újdonságokról, egy - ma olcsóbbnak számító - videokártya áráért beszerezhet például egy Xbox Series X-et, és magas minőségben élvezheti a legújabb játékokat is.

Milyen konzolt válasszak? 

Ha eldöntötted, hogy kell egy konzol, a következő lépés, hogy kiválaszd a számodra leginkább megfelelőt.

Érthető, ha te is a legújabbat, legjobbat akarod, de nem lesz könnyű dolgod: a globális chiphiány a konzolokat is érintette, nehéz most PlayStation 5-höz és Xbox Series X-hez vagy Series S-hez jutni. Ugyanakkor ez azt eredményezte, hogy a fejlesztők nem engedték el a PlayStation 4-et és az Xbox One-t, a legtöbb játék még ezekre is megjelenik, és sok esetben nem olyan durva a különbség az új és előző generációs változatok között, hogy feltétlenül az újabbat kelljen választanunk. Még a Sony is kitart a PS4 mellett: jön például a Horizon: Forbidden West, az új God of War és a Gran Turismo 7 is rá, várhatóan mind csak jövőre. Ajánlott ugyanakkor a PS4-ből a Pro, Xbox One-ból az X változatot beszerezni, ezek jelentik a generáció csúcsát.

Mindenképp nézd meg, hogy milyen exkluzív játékok és szolgáltatások elérhetők egyik-másik platformon. Ha a sztoriközpontú játékokat kedveled, a PlayStation jobb választás lehet számodra: a The Last of Us Part II, a Ghost of Tsushima, a God of War, és az Uncharted sorozat részei mind-mind a történet miatt igazán emlékezetesek. Xboxon jelenleg inkább a játékélmény a hangsúlyos (de már készülnek történetfókuszú újdonságok is): a Forza Horizon sorozatnál jobbat nem találhatnak az autózás szerelmesei, a Halo pedig a multis FPS-ek királya. 

És ha már exkluzívok: a Nintendo Switch elsősorban azért népszerű, mert a Nintendo önti a jobbnál jobb, csak ezen a platformon elérhető játékokat, főszerepben Marióval, Donkey Konggal, és a többi, közismert hőssel. 

Akármelyiket is választod, az eMAG.hu konzol kínálatában megtalálod. Nézz körül a kínálatban!

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.