Életveszélyesek a hamisított akkutöltők
A brit fogyasztóvédelem 400-at vizsgált meg, három felelt meg a szabványoknak.
A brit fogyasztóvédelem 400-at vizsgált meg, három felelt meg a szabványoknak.
Két fiatal magyar robotprogramozó csapat is továbbjutott az FLL regionális selejtezőjébe, ahol a térség legjobb ifjúsági fejlesztőivel mérhetik össze tudásukat. A HelloWorld robotcsatáját több ezer ember tekintette meg a helyszínen.
Az Apple első embere e-mailben tudatta egy felhasználóval, hogy mikor érkezik az AirPods.
Megvan a pontos lista, hogy mely eszközökre jut el a Mate 9 után az Android 7.0 és az EMUI 5.0 kezelőfelület.
Ha 1980 és 1999 között születtél, akkor az Y generáció tagja vagy! Számodra a siker szimbólumai már nem a tárgyak. Te a lebilincselő, minél több lájkot és kedvelést hozó, irigylésre méltó tapasztalatokat értékeled. Nem elégszel meg az egyszerű szelfikkel és a statikus fotókkal, minél látványosabban és valóságosabban szeretnéd megmutatni és megosztani élményeidet. Ha magadra ismertél, olvass tovább, és megmutatjuk, hogyan tudod egyetlen eszköz segítségével lenyűgözni az ismerőseidet!
Se szeri se száma az olyan eszközöknek, amiket hiába kínálnak óriási akcióval, akkor is pocsék termékek.
Nem teljesen világos, hogy miért volt szükség a prémium rendszerre.
Továbbra is népszerűek a zsarolóvírusokkal kombinált hamis support átverések.
Nem érdemes háznak titulálni a 26 kilogrammos szörnyeteget.
Rákapcsolt a Locky ransomware, továbbra is törhetetlen a zsarolóvírus.
Izraeli szakemberek rájöttek, hogyan lehet egy fülhallgatóval lehallgatni bárkit.
Akár a Surface Pro 4 helyett is jó alternatíva lesz a Lenovo Miix 520-as hibrid.
A Windows 10 x86-os emulációval újíthat a 64 bites ARM processzorral rendelkező eszközökön.
Tudtunkkal ez az első low profile kiadás a videokártyából.
A Novartis idén mégsem teszteli embereken a Google intelligens kontaktlencséjét.
Négy adattárolóval boldogul a ZyXEL NAS542, amellyel felhőalapú személyes tárhelyet varázsolhatunk.
Az Ultra HD minőségű mozizásnak persze meg is kérik az árát.
Bár a Samsung ezúttal is tarolt a piacon, a Galaxy Note 7 botránya után jóval kevesebben vásároltak a gyártó készülékeiből.
A teljes élményért továbbra is ki kell fizetni a szokásos havidíjat.
Gyorsabb processzorral és nagyobb akkumulátorral, 439 euróért lehet elvinni az új OnePlus csúcskészüléket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.