Mit jelent a karbonsemlegesség, és miért törekszik erre egyre több tech cég?
Sorra jelentik be a világ vezető techcégei, hogy hamarosan teljesen karbonsemlegességessé válnak. Elmondjuk, mit is jelent ez pontosan, és hogyan érhető el.
Sorra jelentik be a világ vezető techcégei, hogy hamarosan teljesen karbonsemlegességessé válnak. Elmondjuk, mit is jelent ez pontosan, és hogyan érhető el.
Androidon már elérhető a funkció, csak frissíteni kell hozzá.
Hivatalos forrás erősítette meg, amit azért már eddig is sejthettünk.
Egy kiszivárgott benchmark biztató eredményt mutat az i7-12700K kapcsán, az Intel pedig már egy fotót is megosztott az Alder Lake chipekről.
A hétfői hibától független, de ahhoz hasonló baki miatt ismét nem működtek a Facebook szolgáltatásai rövid ideig.
Az Nvidia műhelyéből rengeteg egymásnak ellentmondó információ szivárgott már ki, talán ők maguk sem tudják, minek örülnének jobban a vásárlók.
Sokak szerint a profi játékhoz nagy kijelző kell, 32 col felett kezdődik az élet. Ez pedig már olyan terület, ahol a monitoroknak a tévékkel is fel kell venniük a versenyt. Potenciális jelölteket teszteltünk.
Persze nagyon jó, hogy szinte mindenre van már modern megoldás, de a madarak nem biztos, hogy értékelik a drónok térnyerését.
Mintha nem szándékosan vitatkozni járnának egyes posztok alá az emberek.
Az AMD szerint komolyan visszafoghatja a Ryzen processzorok teljesítményét az új operációs rendszer, de már dolgoznak a megoldáson.
Messze még az Instagram-botrány vége, most épp az adok-kapok szakaszánál tartunk.
Ha már úgy is mindent tudnak rólunk, ugyan miért lenne baj, ha az étkezésünkbe is beleszólnának?
Igyekeznek megdolgozni a pénzükért a redmondi marketingesek.
Kedvező akcióval csábítanak a zöldek.
Milliárdok használják, és amikor összeomlik, azt azok is megérzik, akik távol tartják magukat tőle. Tudj meg mindent a legnagyobb közösségi platform múltjáról és jelenéről.
Elsősorban a streaming szolgáltatásokra alapoz a Lenovo Legion Play.
Nyilván vannak olyanok, akik nyerészkedni próbálnak az egész Facebook birodalom összeomlásán.
Régóta várják már az achievementeket az EGS felhasználók, jövő héten élesedik a rendszer.
Egy kiszivárgott képen az Intel új csúcsprocesszora mellett 8000 MHz-en dolgozott a memória.
Visszatért a REvil hackerbanda, akik ezúttal a többi zsarolót sem kímélik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.