Wacom Inkling
A Wacom pennáját a grafikusok már a bejelentésének a pillanatában nagyon várták. Megnéztük, hogy a kitüntetett érdeklődés indokolt volt-e.
A Wacom pennáját a grafikusok már a bejelentésének a pillanatában nagyon várták. Megnéztük, hogy a kitüntetett érdeklődés indokolt volt-e.
Egy olyan szoftvert kívánnak bevetni, ami összegyűjti a közösségi oldalakon megjelenő információkat.
A Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás (Anti-Counterfeiting Trade Agreement, ACTA) célja a világviszonylatban egyre nagyobb méreteket öltő hamisítás és kalózkodás elleni fellépés területén a nemzetközi együttműködés.
A Safer Internet Day-t minden évben február elején rendezik meg. A program hazai konzorciuma 2012-ben két pályázattal is ösztönzi a gyermekeket és a felnőtteket az aktív részvételre.
Éjszaka egy rövid ideig elérhetetlen volt a Facebook, az Anonymous az érintettségét sejteti.
Jelenleg egy perc alatt 60 órányi videó kerül fel a megosztóra.
Egységesíti adatvédelmi irányelveit a Google, amely átláthatóbb lesz, ám egyúttal lehetőtővé teszi a cégnek a begyűjtött adatok központosított kezelését.
Az EVOLVE Infinity natív 3D és BLu-ray mappa illetve ISO támogatással dicsekedhet.
Egyre nagyobb pácban van Kim Dotcom néven ismert Megaupload vezér, egyelőre egészen biztosan rács mögött marad. A bíróság elutasította az óvadék lehetőségét.
Az orosz gyártó évek óta minden esztendőben egy masszív végpontvédelmet rak le az asztalra. Vajon az új KIS folytatja ezt a trendet?
Megelőzte a Microsoftot az érdekegyengetés költségeiben a Google.
Keith Vaz brit képviselő szerint itt az ideje annak, hogy a politika is komolyan vegye a játékszenvedély fenyegetését. Jöhetnek a gamer rehabok?
Idén is lesz Game Developers Forum 2012, amelynek keretében a hazai játékfejlesztés legfontosabb seregszemléjére és szakkonferenciájára kerül sor a Cinema City (Arena Plaza) mozitermeiben.
A MegaUploadnál történt letartóztatás és az oldal bezárása után a FileSonic online fájltároló szolgáltatás üzemeltetője letiltotta a felhasználók közötti fájlmegosztást.
Az Apple és Microsoft partnercégének gyáraiban híresen rosszak a munkakörülmények, sorozatosak az öngyilkosságok a dolgozók között. A cég igazgatója ugyanakkor a felsővezetők előtt azzal viccelődött, hogy állatokat kell kordában tartania.
Az amerikai igazságügyminisztérium és az FBI oldalát is támadás érte a Megaupload fájlmegosztó oldal lekapcsolása után - válaszolt az Anonymous.
A felmérések szerint naponta 2 milliárd e-mail kell útjára. Sokat levelezünk, így nem mindegy, hogy milyen felületen kezeljük az üzeneteket. Összegyűjtöttük azon klienseket, amelyek képesek versenyre kelni az Outlookkal.
A Wikipedia, a Mozilla, az Anonymous és a Kalózpárt után a Google lépett, ők a felhasználókat mozgósították.
Az X51 az SFF méretkategóriát célozta meg, de akár Core i7-es CPU is kérhető bele.
A táblagépek az új generációs eszközök a tanulásban, szórakozásban és mobil életvitelben, de vajon azok lehetnek-e a munkában? Divat, vagy szükség?(Szubjektív)
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.