Az Android felé nyitott a Windows 10
A Windows 10 új előzetese az androidos okostelefonokra érkező hívásokat is képes már jelezni.
A Windows 10 új előzetese az androidos okostelefonokra érkező hívásokat is képes már jelezni.
A Google gépi tanulással turbózta fel a szövegkijelölést, többek között a címeknél és a telefonszámoknál is okosabb lesz az Android.
Bármennyire is erősnek tűnt az elmúlt napokban felbukkant zsarolóvírus, ez még csak a kezdet, legalábbis a terjesztéséért felelős hackerek szerint.
Egy okostelefon segítségével nap közben, vagy akár elalvás előtt is segítheted a relaxációd.
Alaposan rálicitálnak az előző APU-kra, ráadásul Vega grafikával érkeznek.
Előkerült egy kép egy prototípusról, azonban a rossz hír, hogy állítólag emelkedik az új zászlóshajógyilkos ára.
Több mint félmillió háztartásban válik elérhetővé a Flip ajánlata, a Flip 3, a hűségidő nélküli otthoni vezetékes ajánlat.
Egy otthoni hálózat olyan erős, mint az egészet vezérlő router. Ha az Asus RT-AC88U-t teszed meg parancsnoknak, neked lesz az egyik legjobb hálózatod messze földön.
A Project Treble megkönnyíti az androidos gyártók számára a frissítések mielőbbi kiadását.
Egy személyre szabott matricacsomagért mindössze egy szelfit kell elkészítened.
A megfelelő alkalmazás segítségével többet is megtudhatsz az éjszakádról és az alvási szokásaidról.
Hasznos extrával újít a PowerPoint, és a jövőben élőben tudja majd más nyelvre fordítani a prezentációkat.
A frissített kezelőfelület mellett adott a Facebook Messenger, a Telegram és a WhatsApp is.
A VR-filmek világát vitte előre a stúdió, a jövőben azonban inkább a külső tartalomgyártás segítése a cél.
Unod már, hogy állandóan megfigyelnek a neten? Friss magazinunkban megmutatjuk, hogyan cselezheted ki a webes kémeket. A lap mellé ezúttal ajándék magazint, World of Warships-kupont, merevlemezfelügyelő, valamint honlapszerkesztő programokat csomagoltunk több mint 10 ezer forint értékben.
Előkerült az Android O béták ütemterve, augusztusban már a végleges Android O érkezik.
Az utolsó frissítés érkezik a Windows 10 eredeti, nagyjából két évvel ezelőtt megjelent 1507-es verziójához.
A Microsoft rendszerében néhány másodperc alatt kiiktatható a mikrofon, ha elővigyázatossági okokból erre szükség van.
A JerryRigEverything csatorna újabb érdekességgel állt elő: átlátszóvá tette a Samsung Galaxy S8 hátlapját.
Lefotózták a GP108-300-as GPU-t, illetve egy mérési eredmény is előkerült a belépőszintű videokártyáról.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.