Szenátorok szapulják a Facebook egyik társalapítóját
Állításuk szerint Saverin adókerülési célból mondott le állampolgárságáról.
Állításuk szerint Saverin adókerülési célból mondott le állampolgárságáról.
Túlterheléses támadás áldozatává vált a legnagyobb fájlmegosztó.
"Ez a Mega-akció a legmagasabb szintű politikai korrupció miatt jött létre, ami a hollywoodi jogvédők szélsőséges érdekeit szolgálja" - mondta a Megaupload alapítója.
Kezd már kicsit röhejes lenni a Megaupload körüli vígjáték, most éppen az derült ki, hogy a vasszigorral elfogott Kim Dotcom minden vagyontárgyát visszakapja egy eljárási hiba miatt.
Bár a memóriapiac nagyon gyengén zárt 2011-ben, a Kingston jól szerepelt.
A Wikipédia társalapítója, Jimmy Wales ingyen dolgozik majd a brit kormánynak, munkája az lesz, hogy a politikai döntéseket érthetővé tegye az emberek számára.
Közzétette környezetszennyező „lábnyomát” a Steve Jobs alapította vállalat 2011-re vonatkozóan.
Csökken a szenzáció értéke, mégis szinte már napi akcióban működik az Anonymous támadási rendje, tegnap éppen a Vatikánt vették célba - sikerrel.
Egyes gyártók 16 nyelven mellékelik a kézikönyvet, mások beérik egy lappal és egy linkkel (szubjektív).
A fájlmegosztó alapítója bízik benne, hogy győztesként kerülnek ki a helyzetből, amely szerinte túl messzire ment.
Az ingyenes szolgáltatást igénybe vevő felhasználók jelentős korlátozásra számíthatnak.
Elképzelhető, hogy hamarosan a jegyzetfüzetünk lapjaiból készülhetnek a hordozható számítógépek.
Műkedvelőknek és tanulóknak szól a Nemzeti Galéria és a 360world közös munkája: összesen 18 híres festmény tekinthető meg ingyenesen gigapixeles felbontásban.
Január 20-án speciális egységek rúgták rá az ajtót Kim Dotcom-ra, a Megaupload alapítójára. Testőre beszélt arról, hogy ténylegesen hogyan zajlott az akció.
Tapinthatóvá vált a videoszerkesztés az iPad-es változattal.
Sok kisebb fotóból állították össze az extrém részletességű nagy képet.
A Google új ingatlana olyan, mint egy James Bond film díszlete.
A Yahoo kedden közleményben jelentette be, hogy Jerry Yang, a vállalat egyik társalapítója megválik a cégtől, gyakorlatilag valamennyi betöltött pozíciójáról lemondott.
A készülék előlapi kamerája gondoskodik az elképzelés gyakorlati megvalósításáról.
Háromszoros optikai nagyításra képes a készülék 16 megapixeles kamerája.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.