A CeBIT 2000-en jártunk - Vásár vagy zsibvásár?

Talán mondanunk sem kell, egy CeBIT a hazai kiállításokhoz képest egyenesen
gigantikus: 26 csarnokban -- melyekből a legkisebb mérete is vetekszik a Kőbányai
Vásárváros legnagyobbjával --, 7515 kiállító mutatja be a portékáját, jobbára
tevékenységi körük szerint csoportosítva, egy kupacban a konkurenciával. Időnként
hajlamosak voltunk úgy érezni magunkat, mint egy kisgyerek, aki szülei mellől
lelécelve a bevásárlóközpont túlméretes játékosztályán randalírozik, hiszen
ugyanazon a csarnokon osztoztak az érdeklődésünket leginkább birizgáló cégek.
Az is előfordult, hogy egy cég fő létesítménye a legnagyobb világmárkáknak helyet
adó 1-es csarnokban terült el, de a GSM kommunikáció épületében is képviseltetette
magát egy szintén nem szerény méretű pavilonnal. A cégek a standokon olyan szolgálatkész
szakembereket vonultattak fel, akik alig várták, hogy kielégíthessék a kukacos
kérdésekkel készülő látogatók tudásszomját. Ha kellett, ezek a hölgyek és urak
egy-egy fejlesztőt, programozót, mérnököt is előrángattak létesítményük bugyraiból
-- már ha nem eleve ők voltak ezek a szakemberek --, de sok helyen éppenséggel
minitanfolyamnak beillő előadásokat is meghallgathattunk.



A kommunikáció nyelve nem csupán a németre korlátozódott, bártan érdeklődhettünk
angolul, értették. Földi paradicsom egy szilíciummal oltott bitbúvár számára!
A CeBIT 2000 egyetlen ember számára bejárhatatlan, az óceán túlpartján megrendezett,
szintén nem aprócska Comdex méretének körülbelül a négyszeresét kitevő élményóriás.



Valószínűleg legtöbbünk agyának (pozitív)előítélet-bugyrában a "német" rubrika
mellett a "kitűnő szervezési készség" bejegyzés található. Nos, Hannoverben
a két szélsőség között ingadoztunk: a totális káosz és a mindenre kiterjedő
előrelátás, katonás szervezettség váltogatta egymást.



A káosz a közlekedést uralta, autóval a vásárváros megközelítése finoman szólva
is kalandos. Ha csak az egymillió látogató -- amelyre a rendezők számítottak
-- közül minden harmadik érkezik autóval, már az is több mint háromszázezer
járművet jelent, amely mind egy pontra igyekszik a városban a nap egy bizonyos
szakában, majd szintén ugyanazon a napon mindent megtesz azért, hogy egy későbbi
időpontban ugyanazt a pontot minél előbb elhagyja. Talán nem is csoda, hogy
a város központi közlekedésirányító rendszere, amely a közlekedési lámpák működését
lett volna hivatott összehangolni, nem volt képes megbirkózni az áradattal,
és rögvest az első napon összeomlott, mindenkinek minden irányba pirosat --
fügét? -- mutatva. Így viszonylag nehéz eljutni bárhonnan bárhová, akár autóval,
akár tömegközlekedéssel. Amikorra viszont félelmet nem ismerő autósunk két és
fél órányi dugóban való ácsorgás után elérte a vásár környékét, újabb sokk várt
rá. A vásárterület kibővítése miatt a közeli parkolókból többet megszüntettek,
ezzel 6000 autónyi helytől fosztva meg a gyalogolni minél kevesebbet szerető
látogatókat. Viszont a bejáratoktól messze (1 hannoveri "messze" = 3-4km) ennél
sokkal több olyat nyitottak meg, amelyek helyén tavaly még szántottak, és a
hevenyészett tereprendezés okán ezekben kellemes iszappakolás várta a tetőtől
talpig "business casual"-t viselőt. Mindeközben a közeli, szilárd borítással
ellátott, ám az elektronikus tájékoztató táblákon "betelt" jelzéssel illetett
parkolók mellett elhúzva azt kellett látnia, hogy ott bizony tucatjával kínálkoztak
a szabad helyek. Magyarázat: ha egyszer egy parkoló betelik, azt nem nyitják
ki újra, hiába állnak ki azokból időközben autók, mert a parkolójegy-osztogató
emberek már átvonultak az éppen megnyitott helyre, a régin csak az egyenruhás
rendőrök maradnak. (Igen, a parkolók nem csak elméletileg őrzöttek.) Nos, mindezek
után kellemes meglepetés érte az utazót, a bejáratoktól kilométerekre leparkolt
járművétől ugyanis nem kellett gyalogolnia, sem befelé tartva a vásárvárosba,
sem pedig kifele menet, mert mikrobuszok százai -- s ezt a számnevet tessék
határozott formában érteni -- várták, hogy ingyen szállítsák a két pont között.



Az is nagyon jellemző vendéglátóink mentalitására, hogy megpróbálnak úrrá lenni
a káoszon. Estére a nagyobb kereszteződésekben mindenhol rendőrautók álltak,
amelyekből kézzel irányították a lámpákat. Az ehhez szükséges rendőri erők előteremtésére
a környező települések segítségét is igénybe vették, szép számmal láttunk hamburgi,
brémai rendszámú járőrkocsikat is.



Ha már a közlekedésnél tartunk, érdemes az autóval utazóknak részletes térképet
beszerezniük, mert a városban ugyan mindenhol megtalálhatók a tájékozódást segítő
irányjelző táblák -- mint ahogy a mondás is tartja, "minden út a Messe-be vezet"
--, de ezek nem biztos, hogy arra a környékre, pontosabban abba a parkolóba
irányítanak, ahová tartani szeretnénk, hanem sokkal inkább oda, ahová vendéglátóink
terelni szeretnének. Gyakran jókora kerülőket -- az ottani lakosokat kímélő
elterelő útvonalakat -- is beiktatnak a "Messe" feliratok fekete nyilait szolgaian
követő autós számára, így a részletes térkép, nemkülönben az ügyes navigátor
komoly előny.



A tömegközlekedésről régebbi tapasztalataink alapján állíthatjuk, hogy normális
körülmények esetén a villamosjáratokkal gyorsan lehet közlekedni a belváros
és a vásár között, viszont a csúcsforgalmi túlterheltség mostani gombszaggatási
együtthatójáról nincs személyes tapasztalatunk, csak rossz sejtelmeink. Ugyanis
azok sem jártak jobban az autózóknál, akik ezt a közlekedési metódust választották
a nyitás napján,. Este ugyanis egy számítógéphiba miatt a legtöbb villamos nem
közlekedett! A megállókban valóban ezrek zsúfolódtak össze, azokba az állapotokba,
ami a néhány futó szerelvényen uralkodhatott, jobb, ha bele sem gondolunk.



Akárki is átkozta meg a CeBIT-et, alapos munkát végzett, mert ugyanezen nap
estéjén az egyik mobilszolgáltató rendszere és a taxi diszpécserközpontja is
bemondta az unalmast. A GSM rendszer problémáit személyesen is kitapasztaltuk,
ugyanis egyikünk készülékére egy otthonról küldött SMS a hat nap alatt 18 alkalommal
érkezett meg. (A feladó kíváncsian várja a fiaskó számlavonzatát.)



Hannoverben a már említett közel egymillió látogatóra mindössze kilencezer szállodai
szoba jut, és bár hallottunk olyat is, hogy egyesek vállalták a hosszú autóutat,
és Hamburgban szálltak meg, a legtöbbünk fizetővendég-szobákat vett igénybe.
Az étkezés nem jelenthet problémát, a tömeg ellenére mindig találtunk szabad
asztalt az éppen kiszemelt pizzériában, kínai étteremben vagy éppen kiskocsmában,
viszont ami az árakat illeti, a hazai zseb számára ezekben a létesítményekben
a gasztronómia az asztronómiával találkozik. Nos, ennyit a negatívumokról.



A kiállítás óriási területén több buszjárat fuvarozza a látogatókat a csarnokok
között, alacsony padlószintű, a budapesti várbuszokra emlékeztető méretű járművekkel.
Ezek használata ingyenes, illetve benne van a több mint félszáz márkát kóstáló
belépőjegy árában. Természetesen a vásár belső útjait ugyanúgy a sétáló látogatók
töltik ki, mint bárhol a világon ilyen helyen. Viszont az meglepett minket,
hogy az elsőbbség is az övék! A magunk részéről elismeréssel kell adóznunk a
buszvezetők angyali nyugalmának, az ott töltött egy hét alatt még csak egy dudaszót
sem hallottunk!



A CeBIT egyre inkább Európa, pontosabban a "nem amerikai piacok" seregszemléje,
de azt, hogy Európában a német a legnagyobb piac, a marketingre fordított összegek
is jól tükrözik. Ez érezhető akár abból is, hogy a legkisebb standokon is döbbenetes
méretű plazmaképernyők tárták az érdeklődők elé az információt, videoklip vagy
"diavetítés" formájában, de a tömeg számára szétosztogatott kulcstartók, tollak,
cukorkák, lufik és ki tudja még mi minden hihetetlen mennyisége egészen figyelemreméltó.
Azon a figyelmességen is meglepődtünk, hogy az egyik csarnok oldalában imaszobát
létesítettek az iszlám vallásúak számára.



Megkönnyebbülve tapasztaltuk, hogy a hazai rendezvényekről oly ismerős "gyűjtögető
típusú látogató" nem csupán csöpp hazánk nevezetessége. Szép számmal láttunk
tinédzser korúnak éppenséggel nem nevezhető látogatókat, akik valamilyen érthetetlen
oknál fogva mindenre rávetették magukat, ami csillog és színes. Hatalmas papírszatyrokat
cipelve, tökéletesen azonos "E" és "X" betűket formázó luftballonokból típusonként
féltucatnyit úsztatva maguk után, a többi járókelő szeme világát veszélyeztetve
szuszakolódtak fel a messebuszokra.