Hirdetés

A szokásosnál korábban kerülhet boltokba a Samsung S23-széria



|

A konkurenciát igyekszik megizzasztani a vállalat azzal, hogy előbbre hozza a bemutatót és a piacra dobást.

Hirdetés

Egy belső forrás szerint az ideihez képest egy héttel korábban, február közepén érkezhet a Samsung új csúcsszériája, a Galaxy S23. Az S22-őt idén február 9-én mutatták be és 25-én került a boltokba. A jövőre esedékes modelleket a cég egy neve elhallgatását kérő munkatársa szerint 

február első hetében mutathatják be a Samsung Unpacked eseményen és 17-én kezdik forgalmazni őket.

Ezzel nem csak a konkurenciát előzik be, de jobb eredményeket is mutogathatnak majd az első negyedéves összegzéskor. 

Hirdetés

A bemutatóra szóló meghívókat általában egy héttel az esemény előtt küldik szét, azaz január legvégén válik biztossá, bejött-e a pletyka.

Az S23 modelljei külsőre szinte változatlanok lesznek az ideiekhez képest, hardver tekintetében azonban komoly előrelépés lesz a Snapdragon 8 Gen 2 használata, benne az Exynos chippel. Legfeljebb az ad okot némi aggodalomra, hogy a telefon - legalábbis az alapmodell - mindössze 8 GB RAM-mal érkezik egy korábbi szivárogtató szerint. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.