Hirdetés

A NASA és a Boeing közösen visznek fel embereket a világűrbe, sok múlik ezen a repülésen



|

A Starliner újrafelhasználható legénységi kapszulája május 6-án indul a Nemzetközi Űrállomásra.

Hirdetés

A Boeing kereskedelmi legénységi űrprogramja (CCP) a Starliner űrkapszulával történelmi jelentőségű útra indul hamarosan, miután zöld utat kapott az illetékes hatóságoktól. A repülés az első legénységgel végrehajtott út lesz az eszközzel, ám sok későbbi utat előz meg, szóval egyfajta tesztrepülésként is felfogható.

Ez az út, hasonlóan az ezt követőkhöz, a Nemzetközi Űrállomást (ISS) célozza meg. Az eseményre hosszú várakozás után kerülhet sor, hiszen sok korábbi időpontot halasztottak már el különböző indokokkal. Jelen állás szerint a Cape Caneveralról induló küldetés indítására május 6-án kerülhet sor.

Steve Stich, a NASA munkatársa, aki a Starliner program minden mozzanatának felügyeletéért felel azt nyilatkozta, hogy a CFT (Crew Flight Test) 56 éve az első legénységgel végrehajtott kilövés lesz a floridai űrállomásról. Ha az út sikeres lesz, az eszköz most megkapott - legénységgel végrehajtott utazásra alkalmas - ideiglenes minősítését véglegesíteni fogják az idei év végéig.

Hirdetés

Stich hozzátette, hogy a kilövés előtt hátralévő munkálatok már csak az utolsó simításokat foglalják magukba. Ilyenek például egy szelep cseréje és az elülső hőpajzs leválasztási tesztjének lefuttatása. A kilövés napjáig most már lépésről lépésre halad a NASA, hogy minden időben készen álljon a nagy teszteléshez.

A NASA megvizsgál néhány vészhelyzeti eshetőséget arra az esetre, ha az elülső hőpajzsot kinyitó két ejtőernyő egyike sem üzemelne a kritikus pillanatban. Ennek eredményét a Starliner legfrissebb adataihoz képest fogja értékelni. Meg kell arról is győződnie az ügynökség projekten dolgozó csapatának, hogy az eszköz elülső részét fedő gyűrű képes lesz leválni a két ernyő kinyílásával.

Sűrű időszak ez most a NASA életében, hiszen jelenleg a SpaceX Crew Dragon és Cargo Dragon űrhajója dokkol az űrállomáson. Mielőtt a misszió elindul a Cargo Dragonnak le kell dokkolnia, a Crew Dragonnak pedig lecserélni a dokkoló kapuit.

Stitch azt is elmondta, hogy egy lefuttatott kockázatelemzés szerint a személyzet elvesztésének 1:270-hez, a küldetés kudarcának 1:55-höz az esélye, ami szerinte egy elfogadható értéken belül van. A május 6-os indulás tartalék dátumai május 7., 10. és 11.-e. A kapszulának két utasa lesz az ISS-re, akik az út során végig értékelni fogják az eszköz működését.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.