Hirdetés

Saját mesterséges intelligenciás chipet fejleszt a Samsung



|

Hatalmas pénz van az AI-célú hardverekben, így a koreaiak sem akarnak kimaradni a buliból.

Hirdetés

A január óta kapható Galaxy S24-szériában bemutatott mesterséges intelligenciás funkciókkal a Samsung az első mobilgyártók között repült rá az AI-témára, ezzel azonban még nincs vége a történetnek, a vállalat ugyanis rövidesen a hardveres fronton is egy házon belüli megoldással fog jelentkezni. A Samsung dedikált mesterséges intelligenciás chipje viszont nem az Nvidia csúcskategóriás erőforrásaival, például a H100-as vagy a B200-as gyorsítókkal fog versenyezni, hanem egy másik igényt kiszolgálva vetné meg a lábát a manapság óriási befektetéseket generáló AI-piacon.

A koreai Sedaily beszámolója alapján a saját AI-chip fejlesztését maga Kye Hyun Kung jelentette be, aki több magas rangú pozíciót is betölt a vállalatnál, egyebek mellett ő a chipgyártásért felelős globális vezető. A Samsung legutóbbi részvényesi közgyűlésén tartott előadásában Kung elárulta, hogy az új hardver Mach-1 néven fut, jelenleg pedig már a fizikai véglegesítés fázisában jár, így még az év vége előtt elkészülnek a munkával, jövőre pedig egy komplett mesterséges intelligenciás rendszert is piacra dobnak, amit ez az erőforrás fog hajtani.

Hirdetés

A chipről egyelőre annyit tudni, hogy egy alkalmazásspecifikus integrált áramkörön (ASIC) alapuló, LPDDR memóriával felvértezett következtetésgyorsító, egy egyedi funkciónak köszönhetően pedig a meglévő konstrukcióknál jóval kisebb, 0125-szörös memória-sávszélességgel dolgozik. Az erőforrás így különösen alkalmas az ún. peremhálózati (edge computing) felhasználási területeken való bevetésre, melynek lényege, hogy a szerverhálózat peremén, az adatok forrásához közelebb végzi a számításokat.

A jelentés alapján valószínű, hogy a Samsung elsősorban az alacsony energiafogyasztást, minimális méretet és mérsékelt költségeket igénylő edge alkalmazásokhoz ajánlja majd a Mach-1-et, ebben a tekintetben pedig kiemelkedő ajánlatnak bizonyulhat. Végezetül Kung a közgyűlésen azt is elárulta, hogy a vállalat nemcsak az új chip fejlesztésére koncentrál, hanem szélesebb körű AI-kutatásokat is végez, ennek érdekében pedig a Szilícium-völgyben hozott létre egy általános mesterséges intelligencia (AGI) kutatásokat végző laboratóriumot.

A labor feladata olyan új típusú processzorok és memóriák létrehozása, amelyek megfelelnek a jövőbeli AGI-rendszerek feldolgozási követelményeinek, a Samsung ugyanis szeretne az AI-technológia egyik kulcsszereplőjévé válni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.