Nagyszerű, hogy a PC-k világa színes és mára tekintélyes múlttal is rendelkezik, de sokszor nagyon zavaró tud lenni, hogy mindenre ezer változat, szabvány és technológia létezik. Természetes velejárója a dolgoknak, hogy a régebbi technológiák, termékek, megoldások elavulnak, de valahogy úgy alakult ki a PC-s világban, hogy az ezekkel való kompatibilitást kötelező megtartani. Például Windows 11 alatt is futnia kell 20-30 éves programoknak, kell, hogy telepíthető legyen minden ősrégi API és szoftverkörnyezet, és elvárás, hogy a tűs, 40 éves nyomtatót is működésre lehessen bírni néhány kattintással.
Persze van a kompatibilitásnak olyan része, ami valóban előnyös és a PC egyik fő vonzereje, mint például a szoftveres időtállóság, de azért néha nem árt, ha a rég elavult hardverek és technológiák egyszerűen nyugdíjba vonulnak. Az ok általában egyszerű, jobb, modernebb, gazdaságosabb megoldás vette át a helyét az adott egységnek vagy technológiának. Cikkünkben néhány ilyen terméket szedtünk össze, de természetesen tisztában vagyunk vele, hogy a téma igencsak megosztó - ami az egyik felhasználó számára már kőkorszaki és felesleges e-hulladék, az a másik felhasználónak értékes, megbízható és még ma is jól használható megoldás.
Kicsi és/vagy pocsék monitorok
Írhatnánk azt is, hogy ide a CRT-monitorokat soroljuk, de a helyzet az, hogy már az LCD-technológiából is válogathatunk, hiszen régóta velünk van, és rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban.
Vegyük például a TN-paneleket, amelyek anno a szinte egyedüli, megfizethető LCD TFT-panelek voltak, ám akadtak gyenge tulajdonságai, amiket a mai napig nem tudott kinőni a technológia. A rossz betekintési szögekkel kezdhetjük, de a színhűség sem volt a toppon, miközben a kontraszt és fényerő csak átlagos szintet ütöttek meg. Amivel nem volt probléma, az a válaszidő és a sebesség (frissítési ráta), ám ezeken a területeken a jobb technológiák mára utolérték és túlhaladták a TN-t, legyen szó az IPS-ről, VA-ról vagy az OLED-ről. Időközben az új panelek árai is jelentősen szelídültek, sőt, már belépőszinten is annyi előnyt nyújtanak, hogy aki még TN-paneles monitor előtt ül, annak is érdemes megfontolnia a váltást.
Ez már csak azért is jó irány, mert a modern monitorok sokkal jobban kímélik a szemet, és még ha a belépőszintet is nézed, akkor is találsz nagyobb képátlójú modellt baráti áron. A 24"-osnál kisebb monitorok szinte teljesen eltűntek, a 27"-os, full HD-felbontású példányok szintén nagyon olcsók lettek, és 100 ezer forint alatt már a 60 Hz-esnél gyorsabb, 1440p-s modellek is beszerezhetők.
A technikai paramétereket nézve a frissítés minimum 60 Hz a modern monitoroknál, de ezt még nem neveznénk elavultnak, mert irodai használatra, általános feladatokhoz ez is tökéletesen elegendő, nem szükséges a 240-600 Hz-es adaptív frissítés. Viszont a fogyasztás egészen már kérdés: a régebbi monitorok akár 40-80 Wattot is felvettek átlagos használat során, az új panelekkel szerelt, modern modellek viszont 15-20 Wattal is beérik, ami napi 8 órás használat esetén komoly megtakarítást jelent az áramszámlában is.
MicroUSB
Nagyon lassan ment, nagyon sokáig tartott, erőszakot is kellett alkalmazni, de végre sikerült az egész világon elbúcsúzni a microUSB porttól. A trapéz alakú, miniatűr csatlakozó borzalmas találmány volt, mégis mindenki használta - mert kicsi volt és sok mindenre be lehetett vetni.
Anno az Apple telefonokat leszámítva minden mobil eszköznek ilyen volt a csatlakozója, a legtöbb periféria ezt használta, egyszerűen mindenhol ott volt. Pedig ha nem voltál szuper-körültekintő, simán bedughattad fordítva is a kábelt, és bár elsőre, vagy tizedikre nem ment be, egy idő után csak eldeformálódott a port, az érintkezők sérültek, pillanatok alatt tönkre ment a kábel és akár a port is. Pedig utóbbit szinte mindig a NYÁK-lapokra forrasztották, így cseréjük bonyolult és költséges volt.
Ma már a Type-C típusú USB port az általános, olyannyira, hogy az Apple termékek is ezt használják. Ez egyrészt tovább javította a kompatibilitást, másrészt a szimmetrikus kivitelnek köszönhetően jelentősen javult a portok és csatlakozók életkora is.
Persze révbe azért még nem értünk. Például nem minden Type-C port egyforma: óriási eltérés van a szolgáltatásokban attól függően, hogy milyen vezérlőre van kötve a port. Lehet szupergyors adatátvitel, videókimenet, 100 wattos töltés is, vagy csak egy szimpla USB 2.0 adatport 5 wattos töltéssel - ezt ránézésre nem lehet megmondani. Szintén nem tudtunk megszabadulni a pocsék minőségtől: sajnos mind a mai napig mobiloknál, perifériáknál is találkozunk gyenge minőségű Type-C portokkal, a névtelen, olcsó kábelekről pedig ne is beszéljünk - sokszor ezek teszik tönkre az amúgy jó Type-C csatlakozókat.
mSATA foglalat (SATA rendszer-SSD-k)
Itt szándékosan óvatosan fogalmaztunk már a címben is, vagyis szó sincsen arról, hogy a SATA-csatlakozású Solid State Drive-oknak semmi keresnivalójuk a piacon. Több olyan felhasználási terület is van, ahol még ma is jó megoldásnak számítanak. Például egy régebbi, még ma is kellően gyors CPU-val szerelt, linuxos laptop vagy asztali gép esetében látványos gyorsulást érhetsz el egy ilyen adattárolóval. Ha NAS-od van otthon, abba is könnyedén beépíthetsz ilyen meghajtókat, sőt, a melegedés és zaj sem lesznek problémaforrások.
Ha viszont modern géped van, a SATA-adatkapcsolat már nem elegendő, a PCI Express 4.0 x4 a tökéletes, ami jelentősen nagyobb sávszélességet biztosít, és ezt a rendszered, programjaid is meghálálják.
Nagyon örülünk viszont annak, hogy az mSATA kihalófélben van. Az M.2 foglalat bevezetésekor évekig velünk volt az mSATA szabvány, ami ránézésre egy NVMe PCIe SSD, a valóságban azonban az adatok hagyományos SATA felületen utaznak. Léteztek ugyan hibrid M.2 foglalatok, de ezekről is nehéz volt megmondani, hogy mivel kompatibilisek, mekkora sebességre képesek. Szerencsére ilyennel a mai rendszerekben már nem találkozhatsz: ha M.2 foglalatot látsz, akkor az egészen biztosan fogadja az NVMe SSD-ket, csak az a kérdés, hogy milyen PCIe szabvány szerinti vezérlőhöz kapcsolódik.
4/8 GB-os videókártyák
Sokat gondolkoztunk rajta, hogy ezt ide soroljuk-e, hiszen bármennyire is szeretnénk, sajnos a 8 GB VRAM-mal szerelt videókártyáknak még messze nem áldozott le. Sőt, 2025-ben mindkét GPU-gyártó bemutatott ilyen modellt, és miután az extra 8 GB VRAM-ot megspórolva az árat is lejjebb lehet nyomni, a felhasználók nagy számban vásárolják az ilyen VGA-kat.
Pedig itt lenne az ideje elfelejteni ezeket a kártyákat, mert sajnos a modern játékok már nem futnak élvezhetően ezeken a hardvereken. Nem is kell ahhoz maximális részletesség és 4K-felbontás, hogy akadozzon a játék, már akár felskálázás és 1080p-közepes részletesség mellett is akad, döcög a játék, amint kifut a 8 GB videómemóriából. Ilyenkor az adatokat olyan gyakran kell cserélni a videókártya memóriájában, hogy több képkockára is 2-3-5x többet kell várni, mint ami elfogadható lenne. Ha ehhez még olyan géped van, amiben csak 8 GB rendszermemória van, akkor még rosszabb a helyzet, a háttértárról kell beolvasnia az adatot a játéknak, amitől akár úgy is tűnhet, mintha lefagyott volna a játék. Egyenesen menthetetlen a helyzet, ha 4 GB az összes VRAM a kártyán, bár ez már annyira kevés, hogy a legtöbb mai játék egyszerűen el sem indul.
Szeretnénk azt látni, hogy minden gamernek legalább 12, vagy még inkább 16 GB VRAM-mal szerelt videókártya van a gépében, ám sajnos különösen a jelenlegi RAM-krízis közepette ilyen ideális helyzetről szó sem lehet. Sőt, épp ellenkező változásnak lehetünk szemtanúi, az Nvidia (és várhatóan az AMD is) áremeléseket hajt végre, a 12-16 GB VRAM-mal szerelt kártyáik pedig hiánycikkek.
Nem akarunk ötletet adni egyik GPU-gyártó cégnek sem, de még az is eljöhet, hogy ismét 4 GB-os kártyák jelennek meg a piacon, mert azért valamire csak szükség van...
Lassú hálózati központok
Gyakran bosszantó, hogy gyenge a vétel, lassú az adatátvitel, de azért az tény, hogy a Wi-Fi szabvány óriásit lendített a mobilitáson és az online léten. Az is csodálatos dolog, hogy mind a mai napig akár a 300 ezer forintos, gamer Wi-Fi 7 router-szörnyeteg képes kezelni a 20 éves 802.11b-s eszközöket, csak éppen nem életszerű, hogy ilyen fejlett otthoni hálózatra ilyen régi és elavult eszközt kapcsolnánk.
A kompatibilitást imádjuk, de sokszor biztonsági kockázatot is jelenthet, így például a mai napig minden routernek kötelessége támogatni a WPA titkosítási szabványt is, ami köztudottan nem biztonságos.
Ha néhány generációt ugrunk az időben, még akkor is csak a Wi-Fi 4-nél, más néven a 802.11n szabványnál járunk, ami ugyan hozott jó néhány fontos fejlesztést, de még mindig meglehetősen korlátozott és lassú, ahogy a lefedettség sem túl jó.
Jelen esetben nem feltétlenül a Wi-Fi 4-es szabványt használó mobil eszközöktől szeretnénk már búcsút inteni, hiszen például egy okosotthon-kliensnél ez még elegendő is lehet, de annyira örülnénk, ha már sehol, senki nem kaphatna a boltokban Wi-Fi 4-es routert vagy ismétlőt. Márpedig épp az egyik legnépszerűbb hazai diszkont lánc hirdette 2026 január elején, hogy pár ezer forintért vehetsz Wi-Fi Extendert, vagyis hatótávnövelőt. A vonzó ár sokakat becsaphatott, hiszen ahhoz már tisztában kell lenni a jelöléssel, hogy kiderüljön, ez bizony csak 802.11n szabványú, és még Dual Bandre sem képes. Lehet, hogy egy ilyen, jól elhelyezett hatótávnövelővel valóban távolabbra "lő" a Wi-Fi hálózatod, de a sebesség botrányos lesz és az új, biztonságot, sebességet növelő szabványokról mind lemondhatsz. Ha most építesz, vagy bővítesz otthoni hálózatot, a Wi-Fi 6-nál alább ne add.