Hirdetés

TikTokon fenyegetőzött terrortámadással egy 15 éves érdi fiú, elvitte a TEK



|

Állítólag a 2019-es chirstchurchi terrorcselekmény mintájára akart egy mecsetben támadást elkövetni.

Hirdetés

Régen nem veszik már félvállról a világ rendvédelmi szervei a netes fenyegetéseket - ezt tanulhatta meg most egy 15 éves érdi fiú is, aki TikTokon közzétett videójában egy magyarországi mecset elleni támadással fenyegetőzött, majd egy későbbi felvételen azt is elmondta, négyórányi buszozás után élőben közvetíti a támadást.

A videókról egy meg nem nevezett ország hírszerzése értesítette a Terrorelhárítási Központot, amely "a rendőrséggel együttműködve haladéktalanul megtette a szükséges intézkedéseket a hazai vallási helyek, közösségek és intézmények felé, valamint számos biztonsági protokollt léptettek életbe". A fiút néhány óra alatt sikerült azonosítani, és kiderült az is, hogy a 2019-ben, az Új-Zélandi Christchurchben történt, 51 muszlim hívő halálát okozó, végig élőben közvetített mészárlás megismétlésére készült. Ugyanabban az évben egyébként egy német terrorista is Twitchen élőzte, amint gyilkol.

Hirdetés

A TEK műveleti egysége, illetve a KR NNI Erőszakos Bűncselekmények Elleni Osztályának nyomozói Kazincbarcikáig követték a fiút, ahol miután a barátnőjét halálosan megfenyegette, zaklatás miatt előállították a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságra, majd Budapestre szállították, ahol terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Bűnügyi őrizetbe vették, és az NNI kezdeményezte letartóztatását.

További információk az indítékról, vagy arról, hogy találtak-e nála emberi élet kioltására alkalmas eszközöket, egyelőre nincsenek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.