Hirdetés

Ekkor debütálhatnak az Nvidia új SUPER-videokártyái



|

Az Nvidia három új asztali GPU-val rázza fel a RTX 40-es kínálatot.

Hirdetés

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az ünnepi készülődés idején a tech világa már nem tartogat nagy bejelentéseket, január elején viszont indul is a Las Vegas-i CES konferencia, ahol a gyártók valósággal elárasztanak majd minket az újdonságaikkal.

A nagyszabású rendezvény egyik prominens résztvevője az Nvidia lesz, amely a várakozások szerint rögtön három vadonatúj videokártyát is leleplez a GeForce RTX 4070 SUPER, az RTX 4070 Ti SUPER és az RTX 4080 SUPER képében. Egy új jelentés már azt is tudni véli, milyen menetrenddel debütálnak a meglévő RTX 40-es modellek erősebb verzióiként szolgáló vasak.

Hirdetés

A VideoCardz ugyanis olyan dokumentumokhoz fért hozzá, amelyek elárulják az új Super-kártyákra vonatkozó embargók dátumait. Ezek alapján a diszkrét GPU-k leleplezésére a CES nulladik napján, január 8-án kerül sor, majd a tesztelők fokozatosan, egészen január végéig elosztva publikálhatják a kicsomagolós- és tesztanyagaikat a friss-ropogós hardverekről, ennek megfelelően pedig maga az értékesítés is hullámokban indul. A portál a következőket derítette ki a menetrendről:

  • Január 8: az RTX 4070 SUPER kicsomagolós bemutatók publikálása.
  • Január 16: az RTX 4070 SUPER MSRP kiadások tesztjeinek publikálása.
  • Január 17: az RTX 4070 SUPER nem-MSRP variánsok tesztjeinek megjelenése és a bolti forgalmazásuk kezdete.
  • Január 23: az RTX 4070 Ti SUPER MSRP kiadások tesztjeinek publikálása.
  • Január 24: az RTX 4070 Ti SUPER nem-MSRP változatok tesztjeinek megjelenése és a bolti árusításuk indulása.
  • Január 30: az RTX 4080 SUPER MSRP kiadás tesztjeinek publikálása.
  • Január 31: RTX 4080 SUPER nem-MSRP változatok tesztjeinek megjelenése és a bolti forgalmazás kezdete.

Az Nvidia tehát az egész januárt a PG131 SKU 335 (RTX 4070 Super), a PG141 SKU 323 (RTX 4070 Ti Super) és a PG139 SKU 355 (RTX 4080 Super) azonosítószámokon futó videokártyák rajtjának szenteli, itt azonban még nincs vége a történetnek. A VideoCardz szerint az RTX 4090-es csúcshardverből is befut egy új, kifejezetten Kínának szóló variáns RTX 4090D néven, továbbá valamikor az első negyedév során az RTX 3060 6 GB memóriával szerelt kiadása is színre lép.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.