Hirdetés

Csúcsragadozó laptopok - ezt tudja a jelenlegi Surface generáció



|

A windowsos PC-k elit ligájának kiemelkedő alakjai a Microsoft Surface gépek. A rendkívül magas ár mellé számos egyedi megoldás és prémium szolgáltatás jár - megvizsgáltuk, mire képesek a legújabb modellek.

Hirdetés

Vitathatatlan szépsége a windowsos laptopok világának a sokszínűség és az óriási kínálat, amelyben mindenki megtalálhatja a számára tökéletes gépet. Ugyanakkor az Apple által bejáratott formulának is megvan a maga előnye, amikor az operációs rendszert készítő cég maga gyárt olyan hardvert, amely minden porcikájában tökéletesen illeszkedik a szoftverhez. 2012-ben a Microsoft is úgy határozott, itt az ideje megmutatni a sok PC-gyártónak, hogy milyennek is kellene lennie egy igazi windowsos laptopnak - így született meg a Surface.

Hirdetés

Döcögős repülőrajt

Az első, 2012-ben elkészült Surface ARM-alapokra épült, és csökkentett funkcionalitású, Windows 8-alapú Windows RT rendszert futtatott. Ezután egy évnek kellett eltelnie, hogy Surface Pro néven megjelenjen az első, x86-os Microsoft mobil PC, amelyre már teljes értékű Windows 8, illetve 8.1 került. A klasszikus notebook-kialakítású Surface Bookra a Windows 10 megjelenéséig, 2015-ig kellett várni, majd ezt követte asztali all in one egybegép, interaktív tábla, hagyományos notebook és 2 in 1 tablet-PC is. Időközben a Windows RT-vonal teljesen kihalt, a Microsoft le is állította ennek fejlesztését.

Legyen szó akár a hibrid tablet-notebook Pro szériáról, a Surface Laptopokról, az asztali Studióról vagy a Hubról, kiválóan mutatják ezek a számítógépek, hogy a Microsoft milyen hardverhez tervezte a Windows 10 operációs rendszert. Ebből a többi PC-gyártó is tanulhat, átvehet vagy továbbfejleszthet bevált ötleteket, mint például a 3:2-es képarányt, az egyedi kiegészítők csatlakoztathatóságát vagy például az innovatív hűtést. Merthogy a Surface gépek nem csupán prémium komponensekből összeállított, drága masinák, számos újító megoldást is hoztak.

Microsoft Surface Laptop 3 13,5"

Abszolút klasszikus, kagyló kialakítású notebook csak három éve létezik a Surface családban, ám máris az egyik legnépszerűbb termékké nőtte ki magát. A legújabb Surface Laptop 3 kétféle méretváltozatban készült, hogy az ultramobilitást és a klasszikus méreteket kedvelők is megtalálják a számukra kedvező Surface PC-t. A 13,5 colos, kisebb változat a maga 1,25 kilogrammjával nem épp a legkönnyebb a piacon: többek között az Asus és az Acer is gyárt hasonló méretű, 1 kg alatti laptopot. Amiben a Surface Laptop 3 más, mint ezek a gépek, az az úgynevezett unibody gépház, amelynek egyetlen alumíniumlapból alakították ki a borítását. Ez kiváló stabilitást ad a laptopnak, tartóssá is teszi azt, emellett prémium hatást kelt.

A 3:2-es képarányú, üvegborítású PixelSense érintőkijelző a maga 2256×1504-es felbontásával szuper képminőséget garantál. A fényerő nagy, a betekintési szögek, a kontraszt és a színhűség is a legfelső kategóriába tartozik, az érintőfelület pedig hajszálpontos. A gép természetesen támogatja a Surface Pen és a Surface Dial kiegészítőket is, ami a grafikusok számára nélkülözhetetlen.

A gép oldala inkább hasonlít egy Apple MacBookéra, mintsem egy windowsos PC-ére, ugyanis mindössze négy portot találsz rajta: bal oldalon jack és a hagyományos USB 3.0 Type-A mellett egy Type-C-t, valamint a jobb oldalon egy Surface Connect csatlakozót. Ez utóbbi felel a gép töltéséért, a hosszúkás dugaljt pedig mágnes tartja a helyén. Ez egy szándékolatlan hirtelen mozdulatnál megmenti a gépedet attól, hogy lerántsd az asztalról, de a pontos és első próbálkozásra klappoló beillesztés azért némi gyakorlást igényel.

A tesztünkre érkezett alapkonfiguráció 10. generációs Intel Core i5-1035G7 CPU-t, 8 GB-nyi, dupla csatornás DDR4 RAM-ot és egy 128 GB-os NVMe SSD-t tartalmaz. Ez a kombináció elegendő általános célú felhasználáshoz, legyen az munka, böngészés, tanulás vagy kikapcsolódás. A rajzoláshoz, tervezéshez használt programok is jól futnak ezen a konfiguráción, de a komolyabb tervezőprogramok használatakor már akadozásokra kell számítanod. Ennek fő oka a 8 GB RAM és a szűkös, közepes teljesítményű tárhely, ám ezekből lehet nagyobbat is kérni. A 3D-s játékok futtatása teljességgel kizárt a Surface Laptop 3 esetében, a nagy felbontású kijelzőt ez a gyenge integrált GPU nem képes élvezhető sebességgel meghajtani. Méltán lehetnek azonban büszkék a Microsoft mérnökei a hűtésre: tartós terhelés alatt is épphogy csak hallható volt némi halk szélzaj, de a gép általános használat során mindvégig néma csendben dolgozott, és a gépház sem melegedett kellemetlenül.

A hálózatra Wi-Fi 6-vezérlővel kapcsolódhatsz, a Windows-bejelentkezést pedig arcfelismerésre képes webkamera teszi kényelmesebbé. A gyorstöltésről sem feledkeztek meg a mérnökök, sőt a Type-C PD-s töltés is elérhető, továbbá a kompakt tápegységen egy extra USB töltőportot is találsz. A háttér-világításos billentyűzet ideális taktilis tulajdonságokkal bír, gombsapkái kellőképpen nagyok, és nincsenek osztott gombok, így a gépelés kényelmes. Problémaként mindössze a jobb felső sarokba került ki-be kapcsoló gombot említhetjük, amit vakon gépelés közben sajnos megnyomtunk párszor. A precíz és nagy méretű touchpadet körbevevő, textilbőr hatású csuklótámasz kellemes tapintású, és jól is mutat, de időtállóságáról nem vagyunk maradéktalanul meggyőződve.

Fontos kiemelni a Surface-ek hangzását. Ezen a téren gyártótól függetlenül sajnos nagyon rosszul teljesít minden üzleti és általános célra szánt laptop és ultrabook. A Surface Laptop 3-mal azonban egészen más a helyzet. Méreteit meghazudtolóan erőteljesen és jól szól a gép, a közepek és a magasak tiszták, van mély hang, és még teljes hangerőn sem torzít.

A Surface Laptop 3 folyamatos terhelés mellett is közel 6 óráig használható, mire 20 százalékra merül az akkumulátor, ami jó eredmény. Ezek alapján bátran kijelenthetjük, hogy egy komplett munkanapot könnyedén kibír egyetlen töltéssel. A gyenge pont a kevés RAM mellett a kínosan szűkös tárhely: a 128 GB-os SSD pillanatok alatt megtelik, cserére, bővítésre pedig nincs lehetőség, és még SD/micro SD-kártya-foglalat sem került a gépre. Az ár természetesen magas, ennyiért sokkal jobban felszerelt üzleti laptopot, sőt akár gamernotebookot is találsz a piacon, de a Surface Laptop 3-nak így is megmaradnak az elvitathatatlan előnyei.

Microsoft Surface Laptop 3 13,5"

  • Ár: 400 590 Ft
  • Processzor: Intel Core i5-1035G7
  • Memória: 8 GB LPDDR4
  • Háttértár: 128 GB NVMe SSD
  • Kijelző: 13,5", 3:2, 60 Hz, fényes érintőkijelző (2256×1504)

Microsoft Surface Laptop 3 15" AMD

Nagyon kíváncsiak voltunk az első AMD-s Surface Laptop 3 tudására. A 15 colos, nagy méretű, de vékony gép kétségtelenül a legelegánsabb AMD-s laptop, amit valaha tesztelhettünk. Dizájnját tekintve hajszálpontosan követi kisebb testvére, a Surface Laptop 3 13,5" kialakítását. Az unibody alumínium gépház ezúttal is masszív és elegáns, a fedlap nem hajlik, nem recseg, az alsó rész nem nyomódik be gépelés közben, és a gép alját sem töri meg szerelőablak vagy szellőzőnyílás. A Windows-logós fedlapot felnyitva ezúttal is lenyűgöző képminőségű, 3:2-es képarányú érintőkijelző fogad, amelyet üveg véd a karcoktól. A felbontás ezúttal valamivel nagyobb, 2496×1664 pixel, ez garantálja a tűéles képet. A 15 colos méret ellenére a billentyűzet nem egészült ki numerikus résszel, valamint a ki-be kapcsoló továbbra is a Del melletti normál gomb, ami nem a legideálisabb megoldás. A csuklótámasz ezen a gépen már nem kapott különleges bevonatot, ám ez az alumínium is kellőképpen kényelmes, és prémium érzetet kelt.

Ahogy a többi Surface esetében, úgy itt is sallangoktól mentes Windows 10 élményben lehet részed, nem kell attól tartanod, hogy az első bekapcsolás után még órákat vesz igénybe a sok hulladékszoftver eltávolítása. Ez már csak azért is szerencsés, mert a tesztelt konfiguráció a legkisebb, 128 GB-os SSD-vel érkezett.

Az AMD Ryzen processzorhoz ismét szinte teljesen néma hűtés párosul, ami még terhelés alatt is alig hallható. A portok száma ugyanannyi, a memória is csupán 8 GB, és a bővítésre ezúttal sincs túl sok lehetőséged. Komoly különbség van azonban a Wi-Fi-vezérlő terén: míg az inteles modellbe Wi-Fi 6-os modul került, az AMD-s modellel be kell érned Wi-Fi 5-tel.

Sebességtesztjeinken meglepően jól teljesített a 12 nm-es AMD Ryzen 5 3580U processzor. Az egy szálon futó, illetve lebegőpontos egységre támaszkodó programok ezúttal gyengébben teljesítettek (például AIDA64 FPU, WinRAR), cserébe viszont az átlagteljesítmény összemérhető a hasonló Intel Core i5-ös Surface-ekével. A processzorba integrált AMD Radeon Vega 9 GPU-tól nem szabad csodákat várni, játékra ezt a Surface modellt sem ajánljuk, de azért egy kicsit erősebb, mint az Intel Iris Plus megoldása. Az AMD-s Surface Laptop 3 igazi meglepetése az üzemideje. A gép még teljes terhelés alatt is közel 8 óráig bírja, ami hihetetlenül jó eredmény ebben a kategóriában.

Aki azt várta, hogy az AMD-s Surface Laptop jelentősen olcsóbb lesz, mint az inteles példányok, csalódni fog. A nagyobb méretű modell szintén kívül-belül prémium, a teszt pedig egyértelművé tette, hogy a mobil AMD Ryzentől nem szabad tartani, képes azt a felhasználói élményt nyújtani, mint az Intel Core CPU. A nagyobb Surface Laptop 3 már közel 500 ezer forintba kerül, emiatt pedig az elavult Wi-Fi-modult, a kínosan szűkös SSD-kapacitást és a nagyon kevés portot nem tudjuk megbocsátani.

Microsoft Surface Laptop 3 15" AMD

  • Ár: 480 790 Ft
  • Processzor: AMD Ryzen 5 3580U
  • Memória: 8 GB DDR4
  • Háttértár: 128 GB NVMe SSD
  • Kijelző: 15", 3:2, 60 Hz, fényes érintőkijelző (2496×1664)

 

Microsoft Surface Pro 7

Az eredeti Surface 2 in 1 kialakítását viszi tovább a legújabb Pro 7 modell is, ami valójában egy x86-os, prémium táblagép a tartalomgyártást segítő funkciókkal és kiegészítőkkel. A 8,5 mm vastag, 775 grammos PC szintén 3:2-es képarányú, nagy felbontású és gyönyörű színekkel operáló érintőkijelzőre épül, a készülékház pedig alumíniumból készült. A hátlap alsó felét két, rejtett zsanérnak köszönhetően fokozatmentesen kihajthatod, így többféle pozícióban felállíthatod az asztalon. Ezt egészíti ki a mágnesesen felcsatolható Signature Type Cover is, amely egy speciális érintkezővel kapcsolódó billentyűzetes tok. Ezt sajnos az amúgy is drága készüléken kívül még 40-50 ezer forintért kell megvásárolnod, azonban tok létére kiváló taktilis tulajdonságokkal rendelkezik.

Odabent 10. generációs Intel Core i5 processzor, 8 GB RAM és NVMe SSD található, emellett nem hiányzik az arcfelismeréses kamera és a Wi-Fi 6-vevő sem. A kreativitást segítő kiegészítők, mint például a Pen és a Dial szintén használhatók, és a professzionális szoftvereket is telepítheted a teljes értékű Windows 10 Home rendszerre. Oldalt a hangerőszabályzó és a ki-be kapcsoló gombokon felül a szokásos Type-A és Type-C USB-portokat, egy jacket és töltőcsatlakozót találsz, nem hiányzik a gyorstöltés és a tablethez mérten kiváló hangzás sem. Extraként egy mSD-kártya-olvasót is rejtettek a kihajtható hátlap mögé.

A mérések során a Surface Pro 7 nem maradt le a Surface Laptop 3 13,5"-től, a grafikus vezérlő azonban egy kicsit szerényebb. A hűtés ezúttal is csillagos ötöst érdemel: a gép zajtalan, és nem is melegszik. Az üzemidőre szintén nem lehet panasz, a folyamatos terhelés alatti 6-7 üzemóra jó eredmény, ami kíméletesebb használattal könnyen megduplázható. Ebbe a Surface PC-be a 128-as helyett 256 GB-os SSD-t szereltek, ami nem csupán nagyobb tárhelyet, de jobb sebességet is jelent.

Közel 500 ezer forintos árával minden más konkurensnél drágább a Surface Pro 7, cserébe viszont minden porcikájában prémium. A kiegészítők remekül passzolnak az alapgéphez, és hasznos funkciókkal bővítik azt, egy komplett csomag beszerzése (billentyűzetes tok, toll és egér) azonban nagyjából 100 ezer forinttal megdobja a vételárat. Gondot jelenthet még az ölben gépelés: ilyenkor a hátsó támasz és a tok-billentyűzet nem túl praktikus, nem nyújtanak stabil tartást. Pusztán szórakozás, tartalomfogyasztás céljából nem érdemes ezt a Surface-t választani, de ha munkád során hasznát tudnád venni egy ultra hordozható, sokoldalú, prémium 2 in 1 tabletnek, nem fogsz csalódni benne.

Microsoft Surface Pro 7

  • Ár: 489 890 Ft
  • Processzor: Intel Core i5-1035G4
  • Memória: 8 GB LPDDR4
  • Háttértár: 256 GB NVMe SSD
  • Kijelző: 12,3", 3:2, 60 Hz, fényes érintőkijelző (2736×1824)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.