Sokan azt gondolják, hogy amíg minden elindul valahogy, addig nem kell operációs rendszert frissíteni - bizonyára ezért van az, hogy miközben a felhasználók közel 72 százaléka már Windows 10-re, 11 százalékuk pedig Windows 11-re váltott, 11 százalék még mindig a Microsoft által már elengedett Windows 7-et használja. Az egyik érv a frissítés mellett, hogy már szinte minden új játék Windows 10-et kér, de még ennél is fontosabb, hogy csak úgy érezhetjük magunkat biztonságban, ha a Windows Defender legfrissebb verziója fut a gépen, ami hatékonyan szűri az elmúlt években nagy mértékben megszaporodó kártevőket. Az egyre jobban digitalizálódó világban fontos, hogy a beadandók megírása és a távoli munkavégzés is zavartalan legyen.
A legfrissebb, legbiztonságosabb Windowst pedig csak akkor érhetjük el, ha legális szoftvert használunk, nem valami gyanús oldalról letöltött, egy még gyanúsabb program segítségével feltört változatot - és igaz ez az Office programcsomagra is. Értjük, hogy miért vonakodnak sokan a legális verzióra váltástól: sok helyen tízezreket kérnek el, ami különösen a jelenlegi gazdasági helyzetben túl nagy kiadásnak számít. A Szoftver24.hu-n azonban ennél lényegesen olcsóbban lehet vásárolni, és ugyanúgy legális programokat szerzünk, mintha a hivatalos oldalon vennénk azokat.
A magyar üzemeltetésű, az Árukereső, az Olcsóbbat.hu és az Árgép által is listázott oldalon rengeteg különböző, hasznos program található, kifejezetten jó áron. Aki Windowsra pályázik, a Windows 10 Home-ot, Prót vagy Windows 11 Prót már 7990 Ft-ért beszerezheti, az Office 2016 csomag (benne a Word, az Excel, a PowerPoint, a OneNote, az Outlook, a Publisher és az Access programokkal) pedig 8.990 Ft-ba kerül. Az újabb Office-okért sem kell sokkal többet fizetni: a Professional Plus 2019 12.700 Ft, a Professional Plus 2021 pedig 19.990 Ft, sőt, ugyanennyiért kapható az Office 365 éves előfizetése is.
Ha valakinek mind Windowsra, mind Office-ra szüksége van, a Windows 11 Pro (OEM) + Office 2021 Professional Pluscsomaggal a kettőt együtt 24.990 Ft-ért kaphatja meg. A licenc költöztethető, és nem jár le az érvényessége, a szoftverek bármikor, akárhányszor újratelepíthetők.
A bolt kínálatában találhatók továbbá vírusirtó szoftverek, biztonsági programok, kreatív szoftverek videók, zenék és képek szerkesztéséhez, megalkotásához, és műszaki cikkek is.
A Szoftver24.hu digitálisan küldi ki a megvásárolt licencet, a vásárlást követően azonnal, hétvégén is. A telefonos ügyfélszolgálat minden hétköznap 10:00 és 18:00 között elérhető, akinek bármilyen kérdése van, bármely ponton elakad, bátran fordulhat hozzájuk, de e-mailben (info@szoftver24.hu) és a weboldalba épített chaten keresztül is szívesen segítenek.
Ha most vettél vagy tervezel venni új gépet, de nem járt hozzá használható operációs rendszer, ne a torrentoldalakon keresgélj - ennyi pénzt megéri arra szánni, hogy mindig teljes biztonságban tudhasd fájljaidat, személyes adataidat, játékaid a lehető legmagasabb minőségben fussanak, beadandóidat úgy tudd elkészíteni, hogy nem kell sikertelen mentéstől félned.