Hirdetés

A Samsung sem elégedett a Galaxy Gearrel



|

Még a gyártó szerint is többet kellene kihozni az okosórából.

Hirdetés

A Korea Times-nak adott nyilatkozatában a Samsung egyik - nevét eltitkoló - vezető beosztású alkalmazottja azt mondta, hogy még a gyártó is úgy gondolja, a Galaxy Gear okosórából hiányzik valami, amitől igazán különleges, kívánatos termék lehetne. A Samsung ezért állítólag sokkal többet fektetne az okosóra fejlesztésébe, legalábbis ami a felhasználói felületre és élményre vonatkozik. 

Hirdetés

A Galaxy Gear az idei IFA kiállításon mutatkozott be, és az érintőképernyőjének hála mindig tudhatjuk az időt, láthatjuk az értesítéseket, és még appokat is használhatunk, vagy akár telefonálhatunk vele. Azt nem tudni, hogy pontosan min szeretne javítani a Samsung, de a fenti vezetőtől úgy tudni, hogy jóval több embert állítanak rá a felhasználói felület fejlesztésére. 

Az interjú után még erősebbek lettek azok a pletykák, amik szerint a Samsung már dolgozik is a következő, továbbfejlesztett okosóráján. Ezt a nevét elhallgatni kérő illető cáfolta, bár ez logikus, elvégre még az első változatot is csak most kezdik értékesíteni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.