Hirdetés

CES 2010 összefoglaló: a jövő előzetese



|

3D házimozitól a táblagépeken (és megint csak a táblagépeken) keresztül minden, ami tetszett vagy épp nagyon nem tetszett. Összefoglaló az idei CES-ről.

Hirdetés

Helyszíni tudósításokkal és érdekes bejelentésekkel már szolgáltunk a Las Vegasban megrendezett CES 2010 kapcsán. Az eseménynek persze jelentős sajtóvisszhangja volt, ahol minden sjatóorgánum kiemelte a számára legfontosabb eseményeket és bejelentések. Ebből állítottunk össze egy bőséges csokorra valót, kiegészítve saját kedvenceinkkel is.

Láttuk a jövőt, és 3D-s volt

Ezúttal talán nem csak hamis reményről van szó és valóban, tényleg beindul a 3D forradalom, no nem a számítógépes játékokban, hanem a televíziózásban és házimoziban is. Kollégáink a Panasonic 3D demóját ítélték a legmeggyőzőbbnek, mint ízelítőt a közeljövőből, de a leglátványosabbnak a Sony 24,5 hüvelykes 3D OLED HDTV-je tűnt, igaz inkább még csak technológiai demó, ára és az OLED élettartam problémái miatt nem egyhamar láthatunk hasonlót a boltokban.

20100112-ces2010-sony-oled.jpg


Biztos, hogy felárat kell fizetnünk majd, ha 3D házimozit szeretnénk otthonra. Az IMAX jellegű élmény már csak azért sem lesz olcsó, mert technológia drága, 120 Hz-es televíziókra és Blu-ray lejátszókra épül, melyeket egyelőre nem mindenki engedhet meg magának. Ha pedig az egész család és a vendégek egy időben szeretnék élvezni a látványosságot, akkor jó néhány 3D szemüveget is be kell majd szereznünk, ez is plusz kiadást jelent. Amíg nem terjed egy szemüveg nélkül is minőségi eredményt adó technológia, vagy nem lesznek igen olcsók a 3D szemüvegek, addig kétszer is meg fogjuk gondolni, hogy 3D-re váltsunk-e.

Másik 3D szemüveges kérdés a divat és az ergonómia. A jelenlegi szemüvegek nagyon szánalmas, pusztán célratörő designnal születtek, nem kaphatóak divatos darabok. Az sem mellékes, hogy akinek már van egy szemüvege, az miként tudja feltenni rá a 3D-set, ezen a témán bizony még dolgozniuk kell a mérnököknek és a látványtervezőknek is.

Nagyon mobilok leszünk

Abban mindenki egyetért, hogy a Google Nexus One egy olyan mobil, mely megváltoztathatja az egész piacot. Tengerentúli kollégáink azonban érthető módon furcsállták, hogy ha a Google Amerika legnagyobb szórakoztatóelektronikai kiállításának idejére teszi a készülék bemutatóját, akkor azt miért nem a CES-en mutatja be? Sok szerkesztőnek és újságírónak átrendezte amúgy is munkával teli hetét a Nexus One, holott végső soron csak egy telefon, nem?

20100112-ces2010-mobilok.jpg


Igen érdekes újdonságokat jelentett be a Palm a kiállításon, a Pre és Pixi mobilok legfőbb újdonsága, hogy Wi-Fi hozzáférési pontként is szolgálnak, akár 5 számítógép számára is. Ez nagy fegyvertény, de ahhoz, hogy a Palm neve fennmaradjon a már-már mindennaposnak számító androidos mobil hírek mellett, nos ehhez talán kevés. Úgy tűnik, hogy a Palmnak új, nagyobb kijelzővel és jobb billentyűzettel ellátott modellekkel kell kirukkolnia, ha bírni akarja a versenyt az Androiddal és az iPhone-nal.

Mióta útjára indították a HTC HD2 mobilját, azóta izzik a blogoszféra, hogy hol mikortól lesz elérhető majd. Hogy mitől ilyen érdekes a HD2? Szupervékony, 4,3 hüvelykes kijelzője van és 1 gigahertzes Snapdragon processzora. Nem egy kollégánk szerint messze a legjobb Windows Mobile alapú modell, amely igen jó reklám magának az új Windows Mobile operációs rendszernek is.

Volt egy okostelefon... nem, inkább netbook... Rendben, egészen pontosan „smartbook”: A Lenovo Skylight a cég igen ígéretesen festő belépője az igen fiatal, de fejlődő smartbook piacra. Nincs e kilogramm, tízórás üzemidővel bír és Wi-Fi és 3G képes. A 10 hüvelykes kijelző a HD videók kedvéért 1280×720 képpont felbontású, a billentyűzet pedig a Lenovo színvonalát hozza, kényelmes, válaszkész és elég nagy. Áprilistól szállítják a Skylight modellt, telje ára 500 dollár lesz, persze lehet majd kapni szolgáltatóknál olcsóbban is hűségidővel, ahogy szokás.

Táblagépek, palagépek, könyvolvasók és amit csak akarunk

A tábla őrületért nem csak a Microsoft, de az NVIDIA is jócskán „hibáztatható”, az Apple pedig ugyan nem jelentett be a CES-en hasonló készüléket, de a pletykák szerint hamarosan fog.. A Tegra mobil platform technológiával igen hathatós alapot adtak a jövőben megjelenő smartbook eszközöknek. A Tegla lehetővé teszi okosabb és kedvezőbb energiafelhasználású eszközök építését azzal, hogy több processzormagot integrál egy lapkára és a futó feladat igényei szerint skálázza a teljesítményt és az energiafelhasználást is. A technológia 1080p felbontású tartalmakkal és egész napos akkumulátor üzemidővel kecsegtet egy kevesebb, mint másfél kilós eszközben. A kütyü őrülteknek bizonyosan bejön majd, de azért várjuk ki, hogy milyen teljesítményt mutat majd a mindennapos használatban.

Számos e-reader, azaz elektronikus könyv olvasó volt látható a CES alkalmával, melyek közül kollégáink a Spring Design cég 349 dolláros Alex Reader-ét emelték ki. Nem a legnagyobb vagy legszínesebb a képe, de igen rugalmasan áll hozzá a tartalom kérdéséhez, bármilyen netes tartalmat áttölthetünk rá, hogy útközben olvashassuk.

Emellett még egy nagy köteg egyéb modell is megjelent e-reader fronton, például a Plastik Logic Que és az iRiver Story. Túllép a fekete-fehér könyv lapokon a Blio szoftvere, mely grafikákkal erősen terhelt tartalmak megjelenítésére hivatott. A KNFB Reading Technology által fejlesztett e-book szoftver platform a színes, lexikonos anyagok megjelenítésére ad lehetőséget, szemben az eddig tisztán szövegtenger, azaz klasszikus könyv jellegű megoldásokkal. Igaz, nincs hozzá dedikált hardver, letölthető PC-re és iPhone-ra a Blio weboldaláról.

TV vagy PC?

20100112-ces2010-popbox.jpg
Sokan ismerhetik a Boxie médialejátszó szoftvert, melyhez először a D-Link jelent meg egy alkalmas célhardverrel. A Boxie Box HDMI csatlakozóval köthető TV-re, emellett digitális 5.1-es hang kimeneteket is kínál, no meg a szokásos USB portokat és SD kártyaolvasót. Az új, hálózatos és Wi-Fi képes mindenevő hálózati HD lejátszót 200 dollár alatti áron lehet majd kapni hamarosan, tavasztól.

Bemutatta ugyan az Intel vezeték nélküli megjelenítőjét, ám ez nem pontosan az, amire számítottunk. Gyakorlatilag egy laptop, mely egy gombnyomással kapcsolódik vezeték nélkül a tévéhez, jócskán megnövelve a kijelzőfelületet, de nincs benne semmi varázslat. Egy vezeték nélküli adapter révén jön létre a kapcsolat és a jelátvitel nem titkosított, így a Blu-ray és DVD átvitele sem lehetséges egyelőre. A Dell, a Sony és a Toshiba fog kompatibilis laptopokkal jelentkezni.

A híres Popcorn Hour lejátszók tervezője, a Syabas leleplezte új termékét, a Popbox modellt. Már az elődmodellek is mindent lejátszottak, ami mozgókép volt, az új Popbox emellett 20 videó szolgáltató partnerrel, például a Blip.TV-vel képes kapcsolódni. Elérhető róla a Twitter és a Clicker is, mely prémium videós tartalmak felkeresésére és letöltésére szolgál. Megújult és kézreállóbb lett a kezelőfelület is, így talán még a Popcorn rajongók is elgondolkoznak majd a váltáson.

Új szabvány a vágányon

Már évek óta hallunk róla és várunk rá, de ezúttal végre többen is bejelentettek USB 3.0 kompatibilis eszközöket. Az ígéretes interfész az USB 2.0 teljesíményének ötszörösét nyújtja, amit jól ki is használt a témában elsőként megjelent Western Digital My Book 3.0, külső merevlemez létére a belső eszközökhöz mérhető sebességen működik és emellett kompatibilis az előző USB változatokkal is, USB 1.1-ig bezárólag. Meglehet, hogy az az igen döcögve induló és táp problémákkal küzdő, visszafelé semmivel nem kompatibilis eSATA visszaszorul, ha tömegesen jelennek meg USB 3.0 vezérlők és az alaplapok zömén is ott sorakozik majd a megfelelő USB 3.0 vezérlő. Ígéretes modell lesz még a Seagate Black Armor PS110 is, mely 2,5 hüvelykes merevlemezre épül és nem igényel kiegészítő tápellátást.

Szeretnénk elkerülni a formátum és szabvány háborúkat, de úgy tűnik, hogy a jövőben is végig kell szenvednünk a HD DVD és Blu-ray csatájához hasonló küzdelmeket. Két egymással versengő vezeték nélküli adatátviteli technológia is tiszteletét tette a CES-en. A Sibeam WirelessHD szabványa négy gigabites adatátvitelt ígér a 60 GHz-es sávban, szórakoztatóelektronikai eszközök (pl. Blu-ray lejátszó, set top boksz) összeköttetésének megteremtésére szolgál majd. Tavaly még az LG is ezt a rendszert támogatta igen drága WirelessHD készleteivel, de most átnyergelt a Wireless Home Digital Interface (WHDI) platformra, mely az 5 GHz-es sávban dolgozik és 3 gigabites átvitelt ígér.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.