Hirdetés

Felnégyelik az Acert



|

Mivel a mennyiséggel már nem tudott piacot hódítani az Acer, most több irányban is a minőségre koncentrál.

Hirdetés

2009-ig az Acer tulajdonképpen a netbookokból élt, főleg amiatt, hogy olcsóak voltak, és elég jók a fejlődő piacokra, például Kínába is. A tabletek megjelenésével a netbookok hanyatlásnak indultak, ahogyan az Acer is zuhanásnak indult a piacom. Az utóbbi két évben a gyártó megpróbált taktikát váltani, a csökkenő pénzügyi eredményeik azonban jól jelezték, hogy nem tudtak lépést tartani.

Nem száll ki azonban a játékból az Acer, amely most négy irányban is megpróbál helytállni, egyszerre. Ahogyan arról már beszámoltunk, a digitális eszközökkel a Gateway és Packard Bell márkákkal akar majd hódítani az Acer, amely emellett az okoseszközökkel, az üzleti termékekkel és az érintőképernyőkkel is foglalkozni akar.

Az üzleti szektort tekintve a kormányzati szerződések keretében próbálkoznak majd a fejlődő országokban, míg az érintőképernyős készülékek esetében az ultrabookok és a minden-egyben PC-k jelentik a célt. Az Acer androidos és windows-os okostelefonokat és tableteket is a piacra akar dobni a közeljövőben, az otthoni eszközöket pedig a Packard Bell és a Gateway nevek alatt kell majd keresni. Az új termékekre az idei második negyedévtől lehet majd számítani.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.