Hirdetés

Hamarosan elkészül az amerikai hadsereg Vasember-páncélja



|

Júniusban már tesztelhetik a különleges páncélzatot, amelynek kifejlesztésében 56 cég, 16 kormányügynökség, 13 egyetem és 10 állami laboratórium vesz részt.

Hirdetés

Az USA Különleges Műveleti Parancsnokságának vezetője szerint hamarosan elkészülnek az amerikai hadsereg „Vasember-páncéljainak” első prototípusai.

A Defense Tech riportja szerint William McRaven, a tengerészet admirálisa egy Washingtonban tartott konferencián elmondta, hogy az első három Tactical Assault Light Operator Suit-ot (TALOS-t) már idén júniusban leszállíthatják. A golyóálló acélöltönyöket ezután aprólékos tesztelésnek vetik alá; a hadsereg reményei szerint 2018 augusztusára már harci körülmények között is bevethetőek lesznek. „Ez a védőfelszerelés (…) forradalmi mértékben javíthatja a speciális alakulatok tagjainak túlélési esélyeit” – húzta alá McRaven.

Hirdetés

Ahogy arról annak idején mi is beszámoltunk, a TALOS-projektet tavaly októberben indította el az amerikai hadsereg. A tervek szerint a vasöltönyt idővel saját fedélzeti számítógéppel, az életfunkciók megfigyelését lehetővé tévő szenzorokkal és egy, az MIT szakemberei által kifejlesztett, speciális anyagból készült „folyékony páncéllal” is ellátják majd, amely a másodperc töredéke alatt képes megszilárdulni. Ha minden jól megy, olyan páncélt építhetnek, amely lehetővé teszi a viselője számára, hogy akár egy golyózáporon is sértetlenül keresztülsétálhasson.

A Marvel szuperhős-képregénye ihlette technológia fejlesztésében nem kevesebb, mint 56 vállalat, 16 kormányügynökség, 13 egyetem és 10 állami laboratórium vesz részt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.