Hirdetés

Monstrummal demózik a CeBIT-en a Cooler Master



|

A Cooler Master most egy igazi szörnyet hozott a világra, amit egy szelíd ATCS 840-es házba rejtettek.

Hirdetés

A konfiguráció maga is érdekes, hiszen 53GHz lapul az alumínium borítás alatt öt független rendszer formájába, és mindezt egyetlen táp látja el. Természetesen nem fért be ebbe a toronyba sem öt darab ATX méretű lap, viszont az Intel DQ45EK igen, ezekben pedig Intel Core 2 Quad Q9400S-ek teljesítenek szolgálatot, kereken 10 gigabájtnyi összmemóriával. Minden konfiguráció kapott saját optikai meghajtót és merevlemezt is, így akár együtt, vagy igény szerint külön-külön is hadra foghatóak.

 

atcs2.jpg

 

A tápot egy Cooler Master Real Power M1000W szolgáltatja, ami a gyártó szerint hat teljesen különálló ágra van bontva, így jut minden rendszernek egy-egy, a maradékból pedig az optikai meghajtók és a merevlemezek gazdálkodnak. A hűtést természetesen nem bízták a véletlenre, a viszonylag szűk hely és a négymagos processzorok miatt mindenképp vízrhűtésre kellett váltani, ehhez öt pumpát és egy nagyobb méretű radiátort használtak fel. A terhelési teszteken szépen muzsikált a gép, 30 fokos szobában a legmelegebb mag sem haladta meg a 66 fokot, a chipseteknél a rekordot 38-nál mérték. A ház ilyen kiszerelésben valószínűleg nem fog piacra kerülni, de a kiállításon be lehet mutatni hogy mire képes a tápegység valamint a ház, illetve a többi kiegészítőjük.

 

coolermaster-53ghz.jpg
 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.