Hirdetés

Nem akarunk többé tabletet



|

Az elemzők szerint a tabletpiacot veszélyeztetik a viselhető okoskütyük.

Hirdetés

Amikor úgy tűnt, hogy a tableteknek soha nem lesz ellenfele, az elemzők nagyon biztosak voltak benne, hogy a szektor aranybánya, az eladások pedig minden évben több százmilliós számokat érnek el, természetesen évről évre nagyobb mértékű növekedés mellett. Bár egyelőre nincsen komoly veszélyben a tabletpiac, a jövője talán már mégsem olyan fényes, mint hitték. 

Hirdetés

Az IDC legalábbis úgy gondolja, hogy idén 227,4 millió táblagép találhat gazdára, 2017-ben pedig 407 millió. A piacelemzők szerint azért nem lehetnek magasabbak a számok, mert egyszerűen nem volt az utóbbi időben semmi meghatározó bejelentés, ami előre vinné az ágazatot. 

A szakértők szerint a fogyasztók ezért inkább az 5 hüvelykes vagy nagyobb okostelefonokat (tepsifonokat) részesítik előnyben, illetve az olyan viselhető eszközökre várnak, mint a Google okosszemüvege vagy az Apple okosórája. A tabletpiac későbbi növekedése alábbhagy, és az egyetlen húzóerő a kínai régió maradhat. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.