Saját ruhákkal hódíthat az Amazon
Az Amazon a zsúfolt piacokon sem fél próbálkozni.
Az Amazon a zsúfolt piacokon sem fél próbálkozni.
Viszont ez nem jelenti azt, hogy több pénzt keresnek a zenekiadók.
Egyelőre amerikai tartalomkészítők jelentkezését várja a cég.
A roamingdíjaknak viszont többnyire búcsút inthetünk majd.
Óriási gondban van az okostelefonos kijelzők piacán a Sharp - megint.
A magas ár mellett a Surface Pro 4 is bezavar az iPad Pro életébe.
Már csak két hét van hátra a 12-16 éves lányoknak kiírt programozó verseny első fordulójából. A győztes Londonba, a Facebook irodájába látogathat.
A kritikusok szeretik, de a mozikban egyelőre nem teljesít jól a film.
Érdekes dolgokat mondott egy interjúban az egykori Microsoft-vezér.
Az amerikaiak nagyon aggódnak a nyugat kommunikációja miatt.
Konkrétan a Tejútrendszerről készült ez a hatalmas alkotás.
Újabb 1 milliárd dollárnyi tőkéhez juthat az Uber.
Úgy néz ki, hogy a képkezelő szenzorokkal foglalkozó üzletág kerül a Sonyhoz.
Egy egyszerű malware bothálózatot csinált több CCTV láncból, majd támadásba lendült.
Kifejezetten a migránsok utazását és tájékozódását megkönnyítő weboldalt indított a Google.
15 év börtönt kaphat a 24 éves amerikai, aki visszaélt a munkájával.
Sajnos sokan foglalkoznak az okostelefonnal vezetés közben is.
Evesham Township jó úton halad a probléma megoldása felé.
A Google Frightgeist segít, hogy ne te legyél az 1001. Harley Quinn október 31-én a városban.
Az FCC minden rendelkezésére álló eszközzel fellép a kéretlen hívások és üzenetek áradata ellen.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.