Tényleg S8 lesz a következő Galaxy mobil neve
Juhé, amit eddig 99 százalékban sejtettünk, az most már paskolja a százat. Viszont ez több egyéb következtetést is felvet.
Juhé, amit eddig 99 százalékban sejtettünk, az most már paskolja a százat. Viszont ez több egyéb következtetést is felvet.
Az eladások 71,6 százalékárt a Samsung Gear VR felelt 2016-ban.
A gyártás az utolsó negyedévben kezdődhet, de még tökéletesíteni kell a technológiákat.
A hírek szerint a startnál több nyelvet támogat majd a Samsung Bixby, mint a Google Assistant.
A 2016-ban eladott okosórák fele Apple Watch volt, vagyis továbbra is uralja a szektort az Apple.
Specifikációk és renderelt képek is előkerültek a Samsung új csúcstáblagépéről.
A világ tíz legnagyobb chipvásárlójából három cég kínai volt 2016-ban.
A Galaxy S7 edge is jóval keresettebb volt a normál modellnél, ezért a Samsung többet gyárt majd a prémium verzióból.
A Samsung még csak fontolgatja az amerikai gyártást, de Donald Trump már most megköszönte, és várja a dél-koreai vállalatot.
A kínai beszállítóját a japán Murata Manufacturingre váltaná le a Samsung.
A Snapdragon 835-ös készletproblémák miatt a Sony meg kell, hogy várja a Galaxy S8 megjelenését.
50 dollárral kerül majd többe az LG G6 a tavalyi zászlóshajónál, de az Apple és a Samsung szintén árat emelnek.
Az online fizetések megkönnyítésére találták ki a szolgáltatást.
A Samsung várhatóan egy egyperces kedvcsináló videót mutat a Galaxy S8-ról Barcelonában.
Az iPhone-ok rekordeladásai miatt az utolsó negyedévben az Apple volt a világ legnagyobb okostelefon-gyártója.
Február 26-án mutatkozik be a Samsung legújabb androidos táblagépe.
A Samsung és az LG után újabb gyártó vezeti be a kéretlen újítást.
Egy képen állítólag az igazi Samsung Galaxy S8 látható, hátsó ujjlenyomat-olvasóval.
Windows 10-et futtat az új táblagép, ami szerencsés esetben már az MWC-n bemutatkozhat.
Trumpnak muszáj lenne biztonságos készülékre váltania, de a cyberfenyegetésekkel dacolva kitart a régi androidos okostelefonja mellett.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.