Az iPhone 16e akkumulátora erősebb, mint a Pro modellé
Bár az Apple nem reklámozza, a tesztek szerint az iPhone 16e meglepően hosszú üzemidőt kínál.
Bár az Apple nem reklámozza, a tesztek szerint az iPhone 16e meglepően hosszú üzemidőt kínál.
Az emberek túlnyomó része nem ismeri fel a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott hamisítványt.
Ez a programozó rávette a NES-t, hogy egy PC-t emuláljon, és pont olyan abszurd, mint amilyennek hangzik.
A Humane azt jósolta, hogy az Ai Pin leváltja majd az okostelefonodat is, de néhány nap múlva már a mandzsettádat sem lesz képes helyettesíteni.
Az elnökük által indított vámháború következményei ironikus módon elsőként az amerikai felhasználókon csattannak.
Az S25+ és Ultra tulajdonosai lassú, akadozó töltést tapasztalnak, a Samsung javítást ígér.
Az illető a feketepiacon keres vásárlót a boltokban még hónapokig nem kapható hibridre.
Rövidesen világszerte elérhető lesz a Xiaomi csúcsmobilja.
A szintetikus benchmarkok kiindulópontnak nem rosszak, de éles használat alatt jön ki igazán a különbség.
A Microsoft úgy döntött, kivonul a katonai hardverfejlesztésből.
4 millió forint járt a biztonsági kutatóknak, akik rájöttek a súlyos hibára.
A Razr+ annyira visszanyúlt a 2000-es évekhez, hogy még egy régi kollaborációt is visszahozott.
Ha unod már a képernyődön rinyáló zöld baglyot, akkor van egy jó hírünk számodra: hamarosan jobblétre szenderül majd.
A csodálatos új 12VHPWR kábelek újabb áldozatokat szedtek.
Kriptovalutát és kereskedési opciókat hirdetett az M1 híradó YouTube-csatornája, amíg le nem lőtték.
Mágneses interferencia problémák is borzolják a kedélyeket.
Az új videokártyák érkezése indokolttá teheti géped energiaellátásának felülvizsgálatát. Mutatunk egy lehetséges opciót, ami sokak számára elegendőnek bizonyulhat.
A Pixel 4a felhasználók akkumulátorproblémákra számíthatnak az új frissítés után.
Új, budapesti márkaszervizet jelentett be az Acer Magyarország.
Egy európai fejlesztés lehet a kulcs az NBA jövőjében.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.