A Gmail már 10 gigabájtos mellékletet is tud küldeni
A jövőben négyszázszor nagyobb mellékletet is csatolhatunk a gmailes leveleinkhez.
A jövőben négyszázszor nagyobb mellékletet is csatolhatunk a gmailes leveleinkhez.
Mennie kéne, de nem teszi? Feltelepítjük a javítást és akkor sem? Miért nem működnek a PC-s dolgok olyan természetességgel, mint amit a mindennapi élet egyes más területein tapasztalhatunk? Miért akarnak fura rövidítésekkel és jól csengő fantázianevekkel több pénzt kihúzni a zsebünkből? Digitális detektívjeink lerántják a leplet néhány zavarba ejtő technikai rejtélyről.
Itthon a Commodore árnyékában kevesen tudtak róla, de volt igazi alternatívája a masinának - más kérdés, hogy ezt is a C64 menedzsere hívta életre. Az Atari ST-t, a zenészek kedvencét valahová az Amiga és a C64 közé pozicionálhatnánk.
2013. január 8-án ugyanis újra megnyitja kapuit a CES, a világ legjelentősebb szórakoztatóelektronikai vására. A főszerepet, nem meglepő módon, az „okos” technológia játssza majd, mely előbb-utóbb úgy tűnik, az autótól az egészségügyön át életünk szinte minden területét behálózza.
A PC World ezúttal jóslatokba bocsátkozik. Ám nem kockáztatunk, hiszen kártyák, varázsgömbök és ingák helyett olyan fejlesztéseket gyűjtöttünk össze, amelyek nagy valószínűséggel meghatározzák majd az informatika elkövetkező 5-10 éves fejlődését.
Nagyon csinos küllemmel dicsekedhet az ASUS médialejátszója, a kisméretű, akár kabátzsebben is szállítható készülék íveivel és mintázott felületével ékszerszerű hatást kelt.
Tajpejben jártunk az ázsiai főbemutatón. Az Asus táblagéppé alakítható okostelefonja nagyon ütős iPad-ellenfél.
Ázsiai hírek szerint nincsenek nagy várakozások az új operációs rendszer körül.
Sokan a beállítási nehézségek miatt nem vágnak bele otthoni megfigyelőkamera telepítésébe. A feladat valóban nem könnyű, de szerencsére vannak gyümölcsöző próbálkozások az IP-kamerás élet megkönnyítésére.
A GooPatient hasznos kiegészítővé válhat a családban.
Vagy fizetsz, vagy nem használod a gépedet. Kétféle feltöltős fizetőkártyát is elfogad.
Hamarosan a Google böngészőjében is helyet kap az újabban parázs viták övezte funkcionalitás.
Kiadták Svédországnak Svartholmot a kambodzsai hatóságok.
Teljesebb embernek érzi magát a 19 éves hacker így, hogy hatóságilag nem netezhet.
Január óta nemzetközi elfogatóparancs van életben az úriember ellen.
Túl sok kérdéses eset merült fel, ezért az aukciós oldal szigorított a szabályzatán, így a spirituális szolgáltatások és tárgyak kiszorultak a piacról. Varázslatot és átkot sem lehet árulni mostantól.
A múlt hónapban megnéztük, hogy milyen stílustulajdonságok segítségével tudunk kulcskockaalapú animációkat létrehozni. Ezúttal azt vizsgáljuk meg, hogy ezek használatával miként hozhatunk létre klasszikus stop-motion animációkat.
A zsebben hordható, de nagyzoomos készülékek sorát gyarapítja a Samsung WB150F, sok tekintetben követve a műfaj hagyományait.
Plágiumvizsgáló szoftver alapján nincs CP/M kód a DOS-ban.
Bár a TL-WR702N nem a legkisebb a világon, a tenyerünkben is elfér.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.