Hamarosan előfizetéses Office-t is árul majd a GoDaddy
Újabb módon próbál kisvállalati ügyfeleket szerezni a tárhelyszolgáltató.
Újabb módon próbál kisvállalati ügyfeleket szerezni a tárhelyszolgáltató.
Havi 10 dollárba kerül majd a 20 milliós dalkínálat online és offline elérése.
Csupán annyi biztos, hogy rövid ideig elérhetetlen volt az online háttértár.
A Sony felhőalapú játékszolgáltatása a konzolok mellett tévéken, tableteken és okostelefonokon is elérhető lesz.
A Qualcomm AirPlay-konkurens megoldására a hardvergyártók mellett a tartalomszolgáltatók is felfigyeltek.
Legalábbis a CES-en és kizárólag az Egyesült Államokon belül, ám legalább valami beindult.
A vállalat igazgatója sem sokkal érettebb a szolgáltatásának célközönségénél.
A hátsó kaput a DROPOUTJEEP nevű spyware biztosítja.
A szolgáltatás friss segédprogramjával nem probléma a tömeges biztonsági mentés.
A tesztek szerint minden Mac Pro LGA 2011-es socketet használ.
Az Amazon a tavalyi évhez hasonlóan az idén is rekordeladásokat produkált a karácsonyi szezonban. A szolgáltatásaik is nagyon népszerűek voltak.
Rendhagyó windowsos kliensprogram vált elérhetővé a szolgáltatáshoz.
Mentségére szolgáljon, hogy pilóta nélküli és helyből száll fel, illetve le.
Az idén debütáló amerikai zenekar mellett a Daft Punk és Rihanna is ott volt az online streaming-szolgáltatás legtöbbet hallgatott előadói között.
Zenét hallgatni, videózni vagy játszani már bármikor lehet a repülés során.
A vállalat szerint iskolákban és hotelekben tehet igazán jó szolgálatot az eszköz.
A Microsoft egy varázslóval segít átvinni egyik szolgáltatásból a másikba az adatokat.
Cikkünkben a Gemius legújabb, gamereknek szánt kiegészítői közül válogattunk.
A redmondiak az Androiddal szeretnének versenyre kelni.
A Spotify zeneszolgáltatása végre megérkezett Magyarországra. A megoldás holnaptól élesben is használható lesz.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.