GDDR6-os memóriával készül a Samsung
36 darab CES 2018-as díjat ítéltek a Samsungnak, amely hamarosan egy 8 TB-os, következő-generációs SSD-vel is előrukkol a GDDR6-os memória mellett.
36 darab CES 2018-as díjat ítéltek a Samsungnak, amely hamarosan egy 8 TB-os, következő-generációs SSD-vel is előrukkol a GDDR6-os memória mellett.
2018-ban összesen 5-6 okostelefonnal jelentkezik majd a szebb napokat megélt gyártó.
Dupla hátlapi kamera, sztereó előlapi hangszóró és egyéb remek tulajdonságok jellemzik a Razer gamereknek szánt okostelefonját.
Ennek ellenére igazából csak 2018 második felében lesz elérhető a Cannon Lake széria.
A platform mellett kitartó felhasználók kedvence a Microsoft Lumia 535, a Lumia 640 és a Lumia 520.
Ha egyben megrendeled testvérlapunk jövő évi lapszámait, gamer kiegészítőket, kedvezményes játékot, vagy akár VR-szemüveget is kaphatsz.
A gyártó elkészült a HAMR technológiával, amelynek hála már jövőre érkeznek a 20 TB-os HDD-k.
A Google azt ígéri, hogy még a 2020-ban esedékes új Androidot is elérhetővé teszi az idei Pixel 2 és Pixel 2 XL készülékeken.
A DRAMeXchange szerint 2018-ban sem tudja majd kiszolgálni a szektor a nagy keresletet, ezért marad a drága árazás.
A jelentések szerint 2020-ra az okostelefonok piacán az OLED lesz az úr.
A 2018-as iPhone készülékeken jó eséllyel már egyáltalán nem lesz ujjlenyomat-olvasó.
Összegyűjtöttük, hogy a gyártók különböző készülékeire nagyjából mikor várható a nagy rendszerfrissítés megérkezése.
Egy Galaxy S8 képernyőjével hasonlították össze a Sharp 120 Hz-es, mobilba épített megoldását.
A Microsoft már 2014-ben piacra dobhatott volna egy közel keret nélküli kijelzős okostelefont.
A firmware-frissítést követően pontosabb lett a G203 Prodigy szenzora.
2017 első felében ebből az okostelefonból vettek a legtöbbet az emberek.
Egyes források szerint 2018 első negyedévéig elég nehéz lesz új Intel processzort vásárolni, tartós készlethiánnyal számolhatunk.
A nagyszerűen sikerült idei széria útját folytatja a Samsung 2018-ban.
Az Atari 2018 tavaszán tér vissza a konzolpiacra: 300 dollár alatti ár, Linux, és Radeon grafika jellemzi az Atariboxot.
A szivárgások szerint a Zen 2 architektúra az AM4-es Matisse processzorok formájában debütál, 2019-ben.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.