Érkezik az új Sony Xperia 1 VI, ezek a változások jöhetnek vele
Az Xperia 1 VI a pletykák szerint az elődjénél hosszabb szoftvertámogatással érkezik majd.
Az Xperia 1 VI a pletykák szerint az elődjénél hosszabb szoftvertámogatással érkezik majd.
Sam Altman szerint az alapjövedelem ellensúlyozhatja a mesterséges intelligencia miatt megszűnő állásokat.
Legalábbis erre utal egy 66 éve tartó megfigyelés-sorozat eredménye.
Ez egyelőre csak elmélet, de az ötletgazda szerint lenne létjogosultsága egy ilyen bővítésnek.
Különleges képalkotó eljárásnak vetettek alá egy emberi agyszövet-mintát.
Három évvel az első teszt után már Európa és Amerika között is élő kapcsolatot teremtett az élő utcai videós közvetítés.
Áttetsző, de nem túlcsicsázott külsőt kapott a kompakt méretű Cyborg, amiben egy GeForce is rejtőzik, hogy kedvenc játékaid is száguldjanak laptopodon.
Az űrügynökség szerint a sci-fibe illő terv már a 2030-as évekre valóssággá válhat.
A támadók azt állítják, hogy titkosított rendőrségi dokumentumok birtokába jutottak.
Az első negyedév egyik gyártónak sem volt kiemelkedő, de a pirosak kicsit közelebb kerültek a nagy riválishoz.
Egy izgalmas AI-fejlesztésről csiripelnek a madarak az Apple háza táján.
Az Intel az alaplapgyártókra hárította a felelősséget, de a megoldással nem elégedett.
Jól halad a két állam évek óta tartó együttműködése.
Az OpenAI-féle Sora első pillantásra látványos munkát végez, de azért a videó megmutatja, hogy még van hová fejlődnie. videóklipet
Nem kevesebb mint 40-féle szeméttípus előtt áll nyitva a lerakó kapuja.
A ChatGPT fejlesztője rendkívül optimista az AI modellek jövőjét illetően.
Könnyebb lesz felismerni, ha egy posztot gépi algoritmusok állítottak elő.
Maga a vállalat elnöke beszélt a Switch következő generációjáról.
Legalábbis a stúdió vezetője szerint, mivel komoly szintlépésre kerülhet sor a technológiának köszönhetően.
A mesterséges intelligenciás piac óriása vizsgálja, hogyan tárhatná ki a kaput a 18+-os kontent előtt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.