Kártevőkeresés „kívülről” - Amikor a víruskeresőnk már nem segít
A kártékony programok készítői mindig egy lépéssel előrébb járnak, emiatt még egy jó vírusvédelmi szoftver mellett is becsúszhat néha egy fertőzés. Mit tegyünk ilyenkor?
A kártékony programok készítői mindig egy lépéssel előrébb járnak, emiatt még egy jó vírusvédelmi szoftver mellett is becsúszhat néha egy fertőzés. Mit tegyünk ilyenkor?
A márciusi CeBIT-en az európai felhasználók is megcsodálhatták az ASUS egyik legújabb hardveres alkotását, amely a MARS néven ismert kártyacsoda utódjának tekinthető. A tajvani Computexen a gyártó a hivatalos bejelentést is megtette.
Emellett bemutatkozott még a GreenHeart-szériás Cedar, és a legújabb Walkman-mobil is.
Alapvető axióma, hogy a szülő felelőssége, hogy mit enged gyermekének megtekinteni. Ügyelni kell arra, hogy ne a gép nevelje a csemetét, és figyeljünk oda, mivel játszik, merre böngészik. A Vista és a Windows 7 már ebben is a segítségünkre siet.
Tesztünkben összeválogattunk négyet a kínálat legjellemzőbb modelljei közül, hogy megnézzük, mit nyújtanak jóval százezer forint alatti áron a legnagyobb kompakt fényképezőgépek.
Pontosan még nem tudni, hogy az Intel mikor szándékozik bevezetni a Sandy Bridge névre keresztelt architektúrát, de az első tesztek már elkészültek az egyik mérnöki példány státuszban lévő központi egységről.
Míg a Microsoft új üdvöskéje a tengerentúlon már a Google kárára is növekszik, hazánkban csak egyszázalékos részesedésen toporog. Annak ellenére, hogy a Bing bizonyos esetekben megfelelő alternatíva lehet a Google mellett. Nézzük, hogyan érdemes használni!
Várhatóan nyíltabb lesz kereskedelmileg, mint az iPad operációs rendszere.
A felhasználók visszajelzése alapján technológiai szempontból az első generációs otthoni felhasználásra szánt LED-es kijelzők csak mérsékelt sikert arattak, de most a lehetőség adott, hogy az új széria bizonyítsa rátermettségét.
Kevesen tudják, de a Firefox működése nemcsak ügyes kiegészítőkkel, hanem a program úgynevezett „rendszerleíró adatbázisának” módosításával is részletesen finomhangolható.
Az otthoni Full HD 3D technológia csúcskategóriás készletét tesztelhettük, a Panasonic készülékei nem csak árban és 3D megjelenítésben, de egyéb 2D extrákban is jeleskednek.
Brutális kijelző, HD720p-s videók rögzítése - került néhány nagy újítás a vállalat negyedik mobiljába.
A szkriptnyelveket sokan lenézik, de igazság szerint szinte bármit meg lehet velük valósítani a számítógépben - és ez jót és rosszat egyaránt jelenthet.
Idén július 30-án, a rendszergazdák világnapján, a PC World magazin a munkahelyekkel összefogva szeretné megajándékozni az ünnepelteket egy nap személyreszabott lazítással.
Helyi szinteken önállóan szerveződő hírportálokból közösségi hírhálózatot kezdett el szervezni a Minálunk.hu. Szerkessze ön is településének saját weboldalát!
Az EVGA Európában újraindítja Step Up-programját: egyes videókártyák és alaplapok tulajdonosai ingyen újíthatnak az EVGA tárházából.
A finn vállalat elsősorban a fejlődő országokat kívánja ellátni a rendkívül olcsó mobilokkal.
Korábban több látványos és interaktív fotógalériát készítettünk kizárólag a CSS stíluslapokra támaszkodva. Most némi JavaScript-támogatással összeállítunk egy igazán „sokoldalú” képtárat. Ám ahhoz, hogy JavaScript programunknak minél kevesebbet kelljen dolgoznia, megfelelően elő kell készítenünk a talajt.
A PC World júniusi számának teljes verziós melléklete a tavaly szeptemberi számunkban megjelent program továbbfejlesztett változata. Segítségével optikai lemezek kezelésére, összeállítására és írására van lehetőségünk, emellett borítók és korongokra való grafikák tervezését és nyomtatását is elvégezhetjük vele.
Az idei Computex ugyan csak holnaptól nyílik meg a látogatók számára, máris rengeteg új hardverről adnak hírt a különféle források. A Gigabyte az elsők között mutatja be a harmadik Fermi-alapú GeForce grafikus vezérlőt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.