Rengeteg játék és program vár a siófoki PlayIT-en!
Hagyományos, retro és VR-játékok, versenyek és izgalmas programok zajlanak majd két napon át a PlayIT Balaton keretében!
Hagyományos, retro és VR-játékok, versenyek és izgalmas programok zajlanak majd két napon át a PlayIT Balaton keretében!
Nyugalom, nem nekünk kell megváltoztatnunk a mobilos rendszert, hanem a Google-nek, máskülönben az Európai Bizottság olyat csap rá, amit még a gigacég is megérez. Meg persze mi, felhasználók is.
Indul a balatoni HelloWorld tábor szezon, ahol a programozás oktatása mellett a biztonságos internethasználat is kiemelt figyelmet kap.
E hónap végéig derül ki, hogyan dönt az Európai Bizottság a Google ellen indított versenyjogi ügyben. Gigantikus bírság jöhet, és ez még nem a vége, az általunk ismert Android is teljesen megváltozhat.
A GoCube egy olyan újhullámos Rubik-kocka, amely extra funkciókat kínál. A felhasználók akár egymással is versenyezhetnek.
Az iOS változtatásainak hála a hatóságok és a hackerek rövidesen versenyt futhatnak az idővel.
A tegnapi gamer bejelentések után a Computexen középkategóriás laptopok és ultrabookok következtek az ASUS-nál, ráadásul egy kifejezetten érdekes újdonságot is kaptak a legnagyobb gépek. Már videónk is van két versenyzőről!
Kiszivárgott, hogy Európában milyen okostelefonokkal versenyezne a következő években a Xiaomi.
Persze nem fogja leváltani a jelenlegit, legalábbis még egy ideig biztosan nem. Viszont máshogy és máshol keres, mint a mai versenytársak.
Ingyenesen letölthető kiadvány készült Varró Dániel költő verseivel, Baranyai (b) András illusztrációival az NNG felkérésére.
Az innobie csapat Eddie nevű fejlesztése a meglévő tankönyvek tartalmát terjeszti ki a virtuális térbe.
Bár sokan felszálltak a faltól-falig kijelzőbe lógó kis szenzor-nyelvvel megvalósított előlapok versenyébe, a Samsung nem tett így. Mutatunk azért pár képet, milyen lett volna, ha mégis követik a trendet.
Hatalmas a választék digitális csuklópántokból, nem könnyű kiválasztani közülük a legideálisabb edzőtársat. Most egy távol-keleti, jóárasított versenyzőt mutatunk be.
Legújabb kiadványunkban megversenyeztetjük a zöld robotos mezőny legjavát. A magazint ajándékba adjuk a márciusi PC World mellé.
Március 2-ig jelentkezhetnek a hazai diákok a világ egyik legrangosabb innovációs világversenyére, a Microsoft Imagine Cupra.
Hatalmas a választék digitális csuklópántokból, nem könnyű kiválasztani közülük a legideálisabb edzőtársat. Ezért összeszedtünk néhány fontosabb versenyzőt és kipróbáltuk őket.
A hétvégén rendezik meg a RobonAUT legújabb versenyét, ahol a cél egy távirányítású autó teljes körű robotizálása.
Három napon keresztül a sportoké és esportoké lesz a főszerep. Világsztár játékosok, a régió kiválóságai, 4 játék, 1 millió eurós összdíjazás!
Ismét elindul az Imagine Cup, amely keretén belül középiskolás, és felsőoktatásban tanuló fiatalok versenyeztethetik meg ötleteiket.
A Gazdasági Versenyhivatal tegnap tette közzé hivatalosan, hogy előzetes értesítés nélkül szerdán kiszállt a két távközlési szolgáltatóhoz. Piacfelosztás és ár-összehangolás után nyomoznak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.