Hogyan válasszunk jó képlopó alkalmazást?
Ha különböző módokon szeretnénk képernyőmentéseket készíteni, számos megoldásból választhatunk.
Ha különböző módokon szeretnénk képernyőmentéseket készíteni, számos megoldásból választhatunk.
Kritikusai tipikusan kemény szavakkal illetik a jól megszokott menüt leváltó megoldást, ám ellenjavallt reflexből véleményt alkotni róla.
Az új operációs rendszer verzióinak bejelentésével egyben a Windows 8 név is hivatalossá vált.
A funkció nem csak a Windows 8 operációs rendszerben kelthető életre.
2014-től vége a javításoknak is, már igencsak érdemes megkezdeni az átállást.
A Sound Volume Hotkeys segítségével gyorsan módosítható a hangerő.
A Chrome szép lassan fellopózik a számítógépekre, miközben a Windows XP csak megértően mosolyog.
Jó esetben ősz tájékán válhat majd elérhetővé a szoftver.
Megjelent a friss PC World, aminek nyomtatott változatához most nem csak értékes szoftverek járnak ajándékba, hanem a DVD mellékleten elhelyeztük az elmúlt 5 év összes kiadványát is digitális formában.
Az Anti-Twin képes összehasonlítani a gépünkön lévő fájlokat.
Ebben kulcsszerepet kaphat a Windows 8 és az érintőképernyők.
Az IBM és a Microsoft közös gyermeke 25 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot. A rendszernek ugyan voltak szép pillanatai, átütő sikert nem tudott elérni.
Megnéztük, hogy az új platform miként viselkedik táblagépen.
Az ArsClip szinte minden funkciót felkínál, amire egy vágólapnál szükség lehet.
Évente egyszer nem árt rendet tenni a házunk táján. No nem avanzsáltunk kertészeti magazinná, egészen pontosan a számítógépházról beszélünk. A szemét ugyanis hónapról-hónapra a merevlemezeken is gyűlik, amelyet csak egy tisztes lomtalanítással lehet száműzni.
A BluetoothLogView értesít minket a környékbeli eszközökről.
Megjelent és kipróbálható a BluStacks első bétája.
Már nem kell a Rendszerkonfigurációban keresgélnünk.
A SymMover jó megoldás lehet a fenti problémára.
Van megoldás, ha nem szeretjük az Office-ból megismert menüszalagot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.