Ezzel a trükkel bármelyik iPhone-t szétfagyaszthatod
Elég a megfelelő gombokat megérinteni a vezérlőközpontban, és bármelyik iPhone lefagyasztható egy iOS-es hiba miatt.
Elég a megfelelő gombokat megérinteni a vezérlőközpontban, és bármelyik iPhone lefagyasztható egy iOS-es hiba miatt.
Ebben segít az Apple MacOS 7.0.1 emulátora, amely elfut egy böngészőből.
A rejtett hardverdiagnosztika előcsalogatása igazából nem is olyan nehéz feladat.
30 százalékkal több előrendelés érkezett az idei zászlóshajóra, mint a tavalyi csúcsmodellre. A népszerűbb a Galaxy S8+ lehet.
A vállalat nagyjából napi 2 litert állít elő azért, hogy tesztelje az AirPodsot vagy éppen egy Apple Watch-ot.
Az NVIDIA a jelentések szerint már az idei harmadik negyedévben előállhat az új videokártyáival.
A Google elárulta a 3D-s képtár és a Pixel élő háttérképének a titkát.
A Note 7 vakvágánya után kifejezetten fontos volt, hogy a Samsung egy olyan termékkel rukkoljon elő, mely feledteti a visszahívott modelleket. Hogy ez mennyire sikerült? Maximálisan!
A mobilos élő streameket immáron 1000 feliratkozóval is elkezdhetik a csatornatulajdonosok.
Az új, 16 GB-os Trident Z kit 4333 MHz-en ketyeg, de 4500 MHz-et is kihoztak belőle.
Képek kerültek elő az HTC U okostelefonról, ami a gyártó idei zászlóshajójának ígérkezik.
Semmi nem működik majd rendesen, ami a rendszer kezelőfelületével babrál - búcsút inthetünk a Twilight éjszakai módjának.
Berobbant a magyar piacra a Huawei P10 és bár a mobil szebb és fürgébb lett, mint elődje, mégis hiányzik belőle az a plusz, ami az előző generációt igazán különlegessé tette.
Idő előtt derült ki néhány dolog az AMD olcsóbb, de szintén ígéretes processzoráról.
Bár egyelőre csak az Egyesült Államokban működik az új funkció, jól mutatja, merre tart a google videómegosztója.
A specifikációk mellett a 3DMark-eredmények is előkerültek.
Megmutatjuk hogyan tilthatod le a hozzászólásokat a bejegyzéseknél, azok közzététele előtt és után.
Az idők során először most már androidos eszközökről internetezünk a legtöbbet.
Nem indul, leakadt, kifagy vagy szaggat? Ezeket próbáld végig, mielőtt mérgesen az asztalra/gépre/monitorra stb. csapsz. Az egyik biztosan működni fog.
Előkerült egy prototípus fotója, amely bizonyítja, hogy dupla kamerában is gondolkozott a Samsung.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.