Hirdetés

A Volta videokártyák is korábban jöhetnek



|

Az NVIDIA a jelentések szerint már az idei harmadik negyedévben előállhat az új videokártyáival.

Hirdetés

A kínai MyDrivers értesülései szerint az NVIDIA felpörgette a dolgokat, és a vártnál sokkal hamarabb dobja piacra a Volta videokártyáit. Elvileg már az idei harmadik negyedévben megérkeznek, a tervezett 2018 eleje helyett. 

Hirdetés

A mostani jelentés alapján az újdonságok a GeForce 20-széria formájában kerülnek a boltokba, méghozzá a piaci igények miatt. És azért, hogy az NVIDIA tovább emelhesse a termékeinek az árait ezzel az új generációval. 

Mindez egyelőre inkább pletyka, mint kész tény, azonban nem először hallani ezeket. Miután az Intel is előrehozta a Coffee Lake processzorait, az NVIDIA lépése is nagy hatással lesz a gyártásra, a logisztikára, az új termékek érkezésére és a készletekre, előző generációs termékekre. 

Sajnos azonban a GeForce GTX 1080 Ti és a TITAN Xp még nem olyan régiek, hogy a tulajdonosaik könnyen fogadják a csúcsteljesítményű bajnokok korai nyugdíjazását. 

Az AMD is okozhat még meglepetéseket a Vega vonalával (ahogyan a Ryzen is tört némi borsot az Intel orra alá). 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.