A Microsoft még az autógumikra is vigyáz
Az új rendszer segít jelezni az abroncsok hibáit, de még azt is megjegyzi, hol futottunk kátyúba.
Az új rendszer segít jelezni az abroncsok hibáit, de még azt is megjegyzi, hol futottunk kátyúba.
Sok kritika éri az Apple-t amiatt, hogy évek óta nem változtat a főképernyőjén - bár erre nem mindenki szerint van szükség.
Az ausztrál kormány indított eljárást a közösségi óriás ellen az ország személyes adatokat érintő törvényeinek megsértéséért.
Könnyebb lesz kezelni a hűtőben tárolt ételeket, hála a kamerákkal dolgozó Home Connect Fridge-nek.
A jelentések szerint Raven Ridge-alapokon jönnek majd az AMD Dali APU-i.
A negyedik negyedévben debütálhatnak a legújabb AMD APU-k, egyelőre azonban nem sokat tudni ezekről.
A Bridge Budapest által életre hívott Edisonplatform - Edison100 kezdeményezés azokat a szervezeteket gyűjti egy helyre, amelyek innovatív, izgalmas módon fejlesztik az általános iskolás korú gyerekeket és szüleiket.
A közösségi óriás közleményében megígérte, hogy tényleg jön a rég várt funkció, de azért kiemelték: ettől rosszabbul tudják majd ránk szabni a hirdetéseket.
Az AMD nyilvánosságra hozta a már egy ideje várt Raven Ridge rendszerchipek részleteit: akár játékosoknak is elegendő erőt adhatnak.
Alaposan visszaveszik a Raven Ridge chipek tudását, de még így is 19 százalékkal előzheti meg a Pentium G4560-at az új AMD Athlon processzor.
A brit adatvédelmi hivatal a lehető legnagyobb bírságot szabta ki az adatkezelési botrány miatt, de a közösségi oldal számára mindez aprópénz.
Mostanában sorra jönnek az újdonságok, szavazás, hangulat-csúszka, IGTV, most pedig jöhet a szabadszavas mező: szólj be a sztorira!
Ezek a processzorok kizárólag a 3 havonta megjelenő WHQL meghajtóprogramokat kapják meg az AMD-től.
Négy CPU-val startolt a második-generációs Ryzen széria, de bőven várható még új processzor. Mutatjuk, hogy melyek a következők.
Az első-generációs Summit Ridge chipek közül hatot is nyugdíjazott az AMD. Már csak a kereskedőknél lévő készletek maradnak.
Az Intel válaszán múlik, hogy érkezik-e ilyen CPU: egyelőre a Ryzen 7 2700X is tökéletes az AMD-nek.
Hivatalosan is elérhetőek a második-generációs Ryzen processzorok, amelyek ugyanazért az árért (vagy akár olcsóbban) még jobb teljesítményt kínálnak.
Valakinek sikerült alaposan felpörgetnie az új Pinnacle Ridge processzorok órajeleit.
A várakozásoknak megfelelően alakultak a Pinnacle Ridge CPU-k árai, amelyeket az ASRock, az ASUS, az AORUS, az MSI és a Biostar is új alaplapokkal kísér.
Folytatódott Mark Zuckerberg szenátusi meghallgatása, ahol már kifejezetten érdekes lehetőségek is elhangzottak a Facebook jövőjéről.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.