Sci-fi trilógiává avanzsálódott a Tetris-mozi
Állítólag túlságosan epikus lett a sztori, nem fér bele egyetlen filmbe.
Állítólag túlságosan epikus lett a sztori, nem fér bele egyetlen filmbe.
A filmajánlót ezúttal mesefeldolgozások uralják, de Kevin Costner azért biztosít egy alternatívát egy sci-fi képében.
Ha a Marvel legkisebb hőse, Hangya nem villanyoz fel titeket, akkor Helen Hunt hullámlovasai vagy Ryan Reynolds sci-fije talán majd megteszi a hatását.
Annyi sci-fit és világmegváltó (később bedőlt) ígéretet láttunk már, hogy nehéz bármilyen jóslatnak hinni. Ezekre azonban jó eséllyel számíthatunk 5 éven belül.
A sci-fik futurisztikus technológiáit jó eséllyel sosem használjuk majd az életben, bármennyire is szeretnénk.
A Mangalyaan pályára állítása kevesebbe került, mint a Gravitáció című amerikai sci-fi.
A kultikus sci-fi második részében Harrison Ford is szerepet kapott.
Elon Musk embereket szállító csőpostája még mindig várat magára.
Matematikailag egyelőre nem tudják megmagyarázni a vízalapú vonósugár működését.
A rugalmas felületre vetített térképek pillanatok alatt 3D-s hatást kapnak.
A BigDog az idén bemutatásra kerülő Young Ones című sci-fi-westernben fog debütálni.
A sci-fibe illő mikroorganizmusok jóval elterjedtebbek, mint gondolnánk.
Az eredeti 1994-es film rendezője és társírója is visszatér.
Drónokkal felügyelt mezők, sci-fibe illő toronyház-ültetvények és okostraktorok - csak néhány a modern mezőgazdaságban használt eszközök közül.
A Disney 2016 decemberében mutatja be a Garteh Edwards rendezésében készülő sci-fit.
A Brazil és a 12 majom rendezőjének új filmjében Tarantino kedvenc színésze próbálja megfejteni a „nagy titkot”.
Gillian Anderson Jeff Rovinnal közösen írt regénysorozatának első részét októberben mutathatják be.
Az Absolutely Anything című filmben John Cleese, Terry Jones, Michael Palin és Terry Gilliam mellett a Paulból ismert Simon Pegg és Robin Williams is játszik majd.
A Wachowski-testvérek Jupiter Ascending című filmje jövő júliusban debütál a mozikban. Itt az első trailer.
A sorozat premierje várhatóan az új trilógia első részének mozibemutatójával egy időben, 2015 júniusában lesz.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.