2 gigabites internetszolgáltatás tesztelésébe kezd a Google
A Google Fiber idén ősszel tesztjelleggel indítja el a 2 gigabites szolgáltatását, havi 100 dollárt kérnek majd ezért a kapcsolatért.
A Google Fiber idén ősszel tesztjelleggel indítja el a 2 gigabites szolgáltatását, havi 100 dollárt kérnek majd ezért a kapcsolatért.
Egy pletyka szerint a Microsoft már át is adta tesztelésre és engedélyeztetésre az operációs rendszer idei második nagyobb frissítését.
Elon Musk űrkutatással foglalkozó cége már el is indította a műholdas technológián alapuló Starlink internethálózatot, melynek teszteléséhez az USA-ban már többen megkapták a szükséges eszközöket.
Az Elon Musk vezette cég elhivatott, hogy minél előbb olyan űrhajókat készítsen, melyek akár száz főt is elszállítanak az űrbe, az egyik ilyen tesztelése most azonban balul sült el.
Az iPhone-okhoz készült, olcsó, Zika vírust azonosító szenzort alakítják át a koronavírus teszteléséhez.
Több évnyi tesztelést követően mindenkihez megérkezik a mobilos appba a tartalmak felfedezését segítő Explore fül.
Tavaly igen nagy mértékben csökkentette a sofőr nélküli járművek tesztelését az Apple, 23 autóval 7500 mérföldet tettek meg.
A hírfolyamot, a Snap Mapet és a saját műsorokat is érinti az új dizájn, amelynek zajlik a tesztelése.
Tanácstalan vagy, hogy mit vásárolj? Nézd meg személyesen! Ha felkészülten érkezel a boltba, könnyen leleplezheted a gyenge minőségű termékeket, megtalálva a legjobb vételeket.
Hamarosan indulhat a Microsoft Project xCloud játékstreaming-szolgáltatásának nyilvános tesztelése.
Egyes országokban megkezdődött a Facebook Messenger sötét kezelőfelületének a tesztelése.
Egészen pontosan a béta böngészőkkel kezdte meg az AV1-es kodek bétatesztelését a YouTube.
Négy készülékén is megkezdte az új Android tesztelését a kínai gyártó. Konkrét dátumok és ígéretek még nincsenek.
Az AMD megkezdte a harmadik, szintén AM4-es platformra építő APU tesztelését.
Érdekes és nagyon hasznos kis eszközt kaptunk tesztelésre, ráadásul magyar cég fejlesztette. Előrejelzéseivel akár életet is menthet.
A tesztelésre kiadott mintadarabok melegedtek és gyorsan merültek, de a Huawei gyorsan megoldotta a problémát.
A Huaweinél megkezdték az Android O belső tesztelését, méghozzá a Mate 9-en.
Elkészültünk az AMD Ryzen processzor és az AM4 platform nagytesztjével, de az új CPU tesztelése után örömünk már nem volt teljesen felhőtlen.
Egy másik új funkció, a csoportos hívás is tesztelés alatt áll az asztali verzióban.
Kaliforniában kezdte meg a sofőr nélküli technológiájának a tesztelését az NVIDIA.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.