Bútorozd be virtuálisan a lakásod az Amazon mobilappjával
Itt az Amazon kiterjesztett valóságra építő appja, amelynek segítségével megnézheted, hogy nézne ki a lakásod az általad megálmodott bútorokkal telepakolva.
Itt az Amazon kiterjesztett valóságra építő appja, amelynek segítségével megnézheted, hogy nézne ki a lakásod az általad megálmodott bútorokkal telepakolva.
Csillagászok és számítógéptudósok tervezték azt a gépi algoritmust, ami új exobolygókat fedezett fel a NASA meglévő adatai segítségével.
Előkerült egy elsőgenerációs prototípus: olyan Mac mini is volt az Apple terveiben, ami dokkolót kínált az iPodhoz.
Bár egyelőre itthon a tervek szerint hagyományos tanév indul, jó tudni, hogy a távoktatásban is egyre többet tud a népszerű videókonferencia-app.
A Heron System által tervezett MI szimulációban utasította maga mögé a világ legjobb vadászgép-pilótáit, úgy hogy közben egyetlen vereséget sem szenvedett.
Aláírt a DARPA-val 3 évre az ARM, az együttműködés célja, hogy az amerikai chiptervezés továbbra is a világ legjobbja maradjon. Eközben süllyedő hajóvá kezd változni a Huawei chiptervező részlege.
Régóta pletykálnak az egységes Apple One szolgáltatáscsomagról, és úgy néz ki, hogy októberben ez el is indul.
E-mailben figyelmeztette a felhasználókat a Google, hogy a klasszikus Sites szolgáltatást hamarosan kivonja a forgalomból.
Ishiguro Hiroshi japán robotfejlesztő rakta össze azt az Erica nevű robotot, ami intelligens, autonóm, és most filmben is szerepel.
A 2021 januárjára tervezett rendezvényt nem tartják meg, digitális eseményt szerveznek helyette.
Úgy volt, hogy az augusztus 5-i Unpacked rendezvényen debütál a következő összehajtható Samsung okostelefon, de a hírek szerint változott a terv.
A Snapdragon 865 Plus motorra épülő Legion mobillal nem kevesebbet tervez a Lenovo, mint a világ legerősebb modelljét kiadni.
Futurisztikus tervei vannak az LG-nek, Project B néven egy olyan mobillal készülnek, amely még a versenytársak hajtogathatós dizájnján is túlmutat.
Nem a koronavírus miatt, az csak felgyorsított egy amúgy is tervezett folyamatot. Az online módszer jövedelmezőbb.
A Microsoft újratervezett böngészője még akkor is importálja a Firefox adatait, ha valaki megszakítja a telepítést. A Firefox-felhasználók háborognak, a Microsoft egyelőre hallgat.
Megint áttervezte a népszerű Google Fotók appot a fejlesztőcsapat, ezúttal egyszerűbb felület és ikon, valamint térképes nézet is érkezik.
A most felbukkant Samsung-szabadalom egy 6 szenzorral dolgozó kamerarendszer terveit részletezi.
Jövő év júliusára tervezik azt a csatát, amelyben pilótákkal csap majd össze a mesterséges intelligencia.
Minden részletben, még az oldallapban is látszik, hogy vízhűtéshez tervezte a Thermaltake a DistroCase 350P gépházát.
Nagyon sokoldalú tervvel állt elő egy dizájner, de sajnos mindez csak álom egyelőre - pedig nagyon praktikus lenne.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.