Hódítanak a kínai okostelefonok
A kínai márkák előretörését a Samsung és az Apple szenvedik meg.
A kínai márkák előretörését a Samsung és az Apple szenvedik meg.
A Nokia kísérlete a telefonok alternatív feltöltésére.
Régen túlszárnyalták az okostelefonok alapfunkcióikat. Utánajártunk, mi mindenre tehetjük képessé Android-készülékeinket.
Ráadás, hogy tényleg indul az Apple okostelefonok gyártása.
Redmond minden erejével a Windows-telefonok fejlesztésére akar fókuszálni.
A csúcstechnikát képviselő okostelefonokat nem mindenki engedheti meg magának, ezért szétnéztünk az olcsóbb androidos készülékek között.
26 százalékot zuhanhat a Samsung nyeresége, az okostelefonok miatt.
A rendszer a mobiltelefonok Bluetooth- és WiFi-jeleinek befogásával gyűjti az adatokat.
Ha a népszerűség számít, a csúcstelefonok kisebb és olcsóbb, kompakt változatai is esélyesek a győzelemre.
Összefoglalónkban a csoportkörök aktuális állásáról számolunk be.
A Samsung Tizen operációs rendszere a telefonok mellett a tévéket is meghódíthatja.
Már 10 000 készülékre telepítették a mobilra szánt Ubuntut.
A HP számítógépekhez tervezett újításai az okostelefonokat is forradalmasíthatják.
Első lépésben két kisebb akkumulátorral váltanák le a mostaniakat.
A mostanában megjelent Lumia okostelefonok kapják meg először a rendszert.
A Microsoft emellett az okostelefonok árcsökkentését is ígéri.
A dél-koreai cég az Oculus fejlesztőivel közösen rakja össze a saját sisakját.
A Broadcom telefonokba építhető lapkája mindhárom rivális szabványt támogatja.
Tegra lapkáival főként a gamer kütyükre és autókra kíván fókuszálni a vállalat.
A Genius okostelefonokhoz és tabletekhez kínált kiegészítőiből választottunk ki néhányat kipróbálásra és bemutatásra.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.