Elektromos autóként érkezik az eddigi legnagyobb Smart
Az új modellt hivatalosan április 7-én utatják be.
Az új modellt hivatalosan április 7-én utatják be.
Az új modell erősebb chipkészlettel és gyorsabb képernyővel szerelve érkezik.
Két új modellnél is hiányzik a zászlóshajók dobozából már évek óta kispórolt kellék.
Az új modell minden lényeges formátumot kezel, és a karcos korongok sem hozzák zavarba.
Az autógyártó nyilvánosságra hozta a 2021-es eredményeit, s egyúttal pontot tett az új modellek 2022-es megjelenésére vonatkozó találgatások végére is.
Állítólag az új modell firmware-éből származnak azok az oktatóvideók, melyek a közösségi médiában bukkantak fel.
A jelek szerint akkora a kereslet a hajtogatható mobilok iránt, hogy nem akarják megzavarni a gyártósort egy új modellel.
Három új modellel csábítja a vásárlókat a kínai márka.
Hasznos fejlesztéseket hoz az Amazon Kindle Paperwhite új generációja.
Egy friss pletyka szerint az új modellel már nem lesznek kompatibilisek a korábbi pántok.
Már megjelent a PlayStation 5 új változata, ami több ponton is változott az elődhöz képest, nem mindenhol előnyére.
Az új modell már előrendelhető, a legkorábbi kiszállításra idén októberben lehet számítani.
Boldog-boldogtalan TWS fülhallgatókat dob piacra, de amikor a Sony mutat be új modellt, a konkurencia összerezzen - és ez ezúttal is van miért aggódniuk.
A vállalat mindent megtesz, hogy az új modellek ne a nyerészkedők, hanem a gamerek gépeiben landoljanak.
A fotók alapján jelentősen máshogy fogy kinézni az új modell, mint elődjei.
Megbízható elemzőtől érkezett a tipp, hogy a cupertinóiak egy kifejezetten strapabíró megoldással készülnek az új modellhez.
A Nokia az érzéseidre próbál hatni és bebizonyítani, hogy ha az új modellek közül választasz, azt szeretni fogod, megbízol benne és hosszú évekig ragaszkodsz is hozzá. Ehhez lesz néhány szava a konkurenciának.
A korábban megadott dátumnak megfelelően a mai naptól új modellel egészült ki az RTX 30-as videokártyacsalád.
Bővíti a 360 Reality Audio platformját a Sony, két új modellről is felkerült minden információ a gyártó honlapjára.
A filmek és sorozatok streamelésében élenjáró szolgáltató az Egyesült Államokban már be is szüntette a díjmentes bevezető időszakot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.