Megjelenítés grafikus kártya nélkül
Előfordulhat, hogy kevés noteszgépünk egyetlen monitorcsatolója, esetleg az nincs is rajta ilyen, mégis szeretnénk külső megjelenítőt csatlakoztatni hozzá.
Előfordulhat, hogy kevés noteszgépünk egyetlen monitorcsatolója, esetleg az nincs is rajta ilyen, mégis szeretnénk külső megjelenítőt csatlakoztatni hozzá.
Minden eddiginél takarékosabb proci.
A Sewell újdonsága bármilyen USB portot DVI porttá tud varázsolni.
Korábban már írtunk a többféle, egymással nem kompatibilis DVI-csatlakozók okozta káoszról. Most az egyre több otthonban felbukkanó HDMI-csatolós megjelenítőeszközök problémáival foglalkozunk.
Egyre többen szeretnék DVI-csatlakozóval monitorukat a PC-hez kapcsolni, de sajnos a kábel beszerzése után érhetik az embert meglepetések.
A Samsung 30 inches LCD monitora az első olyan kijelző, amely már a DisplayPort névre keresztelt videóinterfészt használja. A DVI és VGA csatlakozásokat ez a sztenderd váltja majd.
Két igen látványos, fotó alapú internetes technológián is dogozik a Microsoft. A HDView és a Photosynth egészen elképesztő dolgokra képes.
A HANNspree ezúttal monitorjainak külsejét vette célba.
Már több mint ötvenmillióan töltötték le a McAfee SiteAdvisort.
Naponta 320 millió weboldalt sorol be veszélyesség szerint a SiteAdvisor.
Megnyílt az út a költséghatékonyabb házimozi PC felé.
A 19 inches monitor DVI és VGA bemenetek helyett USB 2.0-át használ.
Szeretnénk megosztani a PC-n tárolt filmeket, zenéket de nem akarunk PC-t a tv alá? A megoldás a DSM–520
Az interneten rémtörténetek keringenek arról, hogy a különféle Windows Vista bétaverziók hogyan alázták porba a gyorsnak tartott gépeket. A rémüldözés helyett egy egyszerű program megmondja, jó lesz-e gépünk a Vistához.
Elindult a Windows Vista "Get Ready" weboldal, kiderült, milyen gép kaphat Windows Vista "Capable" és "Premium Ready" matricát, és megjelent a Windows Vista Upgrade Advisor bétaverziója is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.