Új, térbeli hangformátumot mutat be a Sony
A 360 Reality Audio formátummal elérhető, hogy úgy hallgasd a zenéket és filmeket, mintha körülötted történne minden.
A 360 Reality Audio formátummal elérhető, hogy úgy hallgasd a zenéket és filmeket, mintha körülötted történne minden.
Ezek ugyanis a magyar olvasóközönség legnagyobb részéhez még mindig nem fognak eljutni, és arról nem nagyon esett szó, hogy ez mikor változhat meg.
A jákópapagáj gazdája szerint Rocco egész nap az okoshangszóróval beszélget, és még rendelni is szokott az Amazonról.
Az Amazon úgy gondolja, hogy ha akció van, akkor azt normálisan kell csinálni.
Valójában csupán két gyártó küzd egymással, ők azonban elég rendesen adják és kapják a pofonokat. A többiek meg... majd észbe kapnak, vagy sem.
Hé, falióra, számolj vissza 10 percet! Az ilyen parancsoknak eddig nem volt sok értelme, most viszont már ezért se néznek hülyének.
Döbbenetes tőzsdei menetelésben az Amazon, a cég alapítója eközben a 166 milliárd dolláros vagyonával a világ leggazdagabb embere lett.
Jön az okos és hangos asszisztens harmadik generációja, ahol a rideg fém is átadja a helyét a szövetnek.
Az idei első negyedévben több okoshangszórót tudott eladni a Google, mint az Amazon.
A hírek szerint otthonra szánt robotokat fejleszt az Amazon - a részletek homályosak.
Bár azt hihetnénk, a két óriáscég bármihez nyúl, az azonnal arannyá változik, akad egy olyan piaci szegmens, amely egyre divatosabb, mégsem tudnak benne az élre törni.
Az Apple részvényárfolyama éves szinten 24 százalékot emelkedett, az Amazoné 83-at - és ezzel a világ második legértékesebb vállalata lett.
Sokszor hallhattunk olyan esetekről, amikor betegség vagy hirtelen rosszullét miatt úgy halt meg valaki, hogy már csak későn találtak rá. Egy okoshangszóró ezt segíthet elkerülni.
A Facebook az Amazon Echo Show ellenfelét szeretné piacra dobni, még nem tudni, hogy melyik asszisztenssel.
Az Alexa így kevesebbszer kellene, hogy hazatelefonáljon - ezzel egyszerre az üzemidő fejlesztésén is dolgozik az Amazon.
Az Amazon kirobbanó sikerű asszisztense olyan szellemes, hogy Sas József azonnal felhagyna a művészetével, ha hallaná.
128 százalékkal több amerikai felnőttnek lett tavaly okoshangszórója, és az is kiderült, hogy miért.
Kiderült, hogy az ünnepi bevásárlóroham legnagyobb nyertesei valójában folyamatosan veszteséget termeltek.
Meglepően jól teljesített 2017-ben az Amazon virtuális asszisztense.
Az iPhone volt a legkeresettebb tech termék tavaly, de nagy sláger volt a Samsung Galaxy S8 és a Nintendo Switch is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.