Még a Pinterest is lekörözi a Google+-t
Habár dinamikusan bővül a Google közösségi oldalának felhasználói bázisa, a comScore adatai alapján az inkább egy szellemvárosra hasonlít.
Habár dinamikusan bővül a Google közösségi oldalának felhasználói bázisa, a comScore adatai alapján az inkább egy szellemvárosra hasonlít.
A súlyos gerincsérültek mozgását könnyíti meg a TSD.
Évről-évre itthon is egyre veszélyesebb az internet. Tavaly 900 ezer felnőtt érezte meg azt saját bőrén.
A számítógépek a jelenlegi szintjükön nem képesek leigázni az emberi fajt. Svéd tudósok azonban kifejlesztettek egy 150-es IQ-val rendelkező szoftvert.
Nemzetközi kutatók az elmúlt évek egyik legfontosabb felfedezését végezték el.
Az Ivation felmérése alapján az elmúlt évben 150 százalékkal növekedett a társkereső oldalakon elkövetett csalások száma.
A Berkeley-i Kaliforniai Egyetem agykutatói által végzett vizsgálatok szerint az agyhullámok dekódolásával olvasni lehet majd a ki nem mondott szavakat is.
Legalábbis egy felmérésekkel foglalkozó oldal kutatásai szerint.
Úgy tűnik, hogy a zsarnokgyík nem akkora, mint amekkora most.
A Nielsen amerikai felmérése szerint az elektronikus könyvolvasók 61 százalékát a szebbik nem birtokolja.
A Hitwise szerint a Bingnek magasabb a sikerességi rátája. Amerikában jön föl a Microsoft keresője.
Hardver- vagy szoftvertesztektől olvasna szívesebben a PC World hasábjain? Netán a Mac-témák érdeklik? Véleménye most értékes ajándékot érhet.
A Hitwise adatai alapján egyre kevesebben látogatják az oldalt.
Nem csak erős, hanem igencsak jól néz ki, ahogy egy hatalmas LEGO házban sok-sok "lóerő" harcol a rák ellen.
Majdnem minden második hazai internetező számítógépe fertőződött meg tavaly. Az NSS szerint az Internet Explorer 9 nyújtja a legnagyobb védelmet.
A Mac felhasználók gyakrabban rendeznek bulikat és inkább követik a divatot.
Hónapokon belül majd' minden tekintetben lekörözheti az Android Market az App Store-t.
Az iWiW-en és a Facebookon a nők, míg a Myspace-en és a Twitteren a férfiak aktívabbak.
Negatív véleménye van valamelyik böngészővel kapcsolatban? Mondja el, hogy a vádakkal szembesíthessük az alkalmazások készítőit.
Egy brit kutatás szerint a felhasználók leginkább csak dalokat vesznek az interneten, albumot nem.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.