Steelseries Alias Pro teszt – professzionális hangtechnika, nem csak profiknak
Ez nem egy szimpla mikrofon, hanem egy teljes hangstúdió azoknak, akik nem akarnak vacakolni, de a tökéletes hangzást keresik.
Ez nem egy szimpla mikrofon, hanem egy teljes hangstúdió azoknak, akik nem akarnak vacakolni, de a tökéletes hangzást keresik.
Te is gazdi vagy és van háziállatod? A mesterséges intelligencia és a digitalizáció teljesen új távlatokat nyit számodra és kiskedvenced számára is, ráadásul az egész központja Budapest.
Összefogtak a Twitch hazai királyai és a magyar Evolvens óramárka, az eredmény pedig kifejezetten mutatósra sikeredett.
Egyetlen, árva példány még mindig gazdára tudott találni a Nintendo csúfosat bukott konzoljából.
Tudományos kísérlet járt utána az igazságnak.
Az Embracer Group válsága nem kerülte el a magyar Zen Studiost sem.
Egyszerű leírások alapján kérhetünk le képeket egyenesen a keresőmotorból.
A napsugarak koncentrálásával szilárddá tehető az égitestet borító porózus anyag.
A Windows őszi frissítése még várat magára, de az egyik legfontosabb újdonsága, a Copilot már most széles körben kipróbálható. Megnéztük, mit tud. És azt is, hogy mit nem.
A több ezer éve bekövetkezett esemény ma térdre kényszerítené a modern civilizációt.
A szélhámosok elsősorban a munkakeresőkre specializálódtak.
A tudósoknak először sikerült az igazira megdöbbentően hasonlító bőrt előállítani.
A visszakövethetőséget szolgáló QR-kóddal próbálják letornázni az elszálló költségeket.
A HMD Global hónapokig titokban tudta tartani az új vállalati Nokia, az 5G-s XR21 gyártásának helyszínét.
Valóságos Nobel-esőt hozott a magyar tudósoknak a 2023-as év.
Közel egyidős az internettel az adathalászat, mégis naponta milliónyi felhasználót tudnak így átverni. Összegyűjtöttük, mit érdemes tudnod az adathalász támadásokról és hogy miként védheted ki őket.
Megosztva kapta meg a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat.
Már kapható az iPhone 15 és iPhone 15 Pro, illetve ezek nagyobb képernyő változatai. Mire érdemes számítani tőlük, és mit kapunk, ha többet fizetünk?
Szinte teljesen megújult a mini-platform, ami új felépítéssel, tudáskészlettel és óriási teljesítménynövekedéssel váltja az elődmodellt.
Egy kiszivárgott prezentációs dián nemcsak a Ryzen 8000-es sorozat tudása, hanem az azt követő Zen 6-generáció főbb fejlődési pontjai is láthatók.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.