Új Vapor-X Radeonokat mutatott be a Sapphire
A két új típusra az Eyefinity 6 Edition referencia kártyákra jellemző 2 gigabájtnyi fedélzeti memória került.
A két új típusra az Eyefinity 6 Edition referencia kártyákra jellemző 2 gigabájtnyi fedélzeti memória került.
Az ASUS és a Sapphire után az XFX is egyedi tervezésű AMD Radeon HD 5970-es grafikus kártyát készül piacra dobni.
Az ASUS után a Sapphire is bejelentette saját túlhajtott Radeon HD 5970-es grafikus vezérlőjét.
A gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium,Kétfordulós informatikai versenyt rendez, amely végén értékes nyereményekkel gazdagodhatnak a csapatok.
A Cypress lapkára épülő legújabb Sapphire HD5850 Toxic kártya nem csak a szokásos órajel emelésen esett át, hanem megkapta a Vapor-X kártyák hűtését is.
Köztudottan karácsony után lehet szép kis leárazásokra akadni a nagy bevásárlóközpontokban. Megnéztük, grafikus kártyák terén mire lehet számítani.
A 2009-es év utolsó napjaiban azt néztük meg, ki mit tart a tavalyi év legfontosabb termékének vagy eseményének. Most azonban előre tekintünk, és a csapat tagjai elmondják, mit várnak leginkább idén.
Sok mindenről írtunk egy éven át a PC World Online virtuális hasábjain, most azt nézzük meg, hogy íróink, szerkesztőink szerint ezek közül mi volt a legfontosabb. Az önök véleményét is várjuk!
Az Intel finoman jelzi, hogy a Core 2 ideje lejárt, a jövő egyértelműen a Nehalemé és leszármazottaié. Az őrségváltás a Core i5-tel kezdődik, és az i7-es termékcsalád is kibővül.
A becsapós SE2241 nem csupán egyszerű monitor, hanem HDTV is egyben.
A népszerű Forma-1-es csapat mellett a hivatalos szponzorként szereplő Trust is megalkotta saját istállóját.
Pár napig még tart SMS nyereményjátékunk, melyben három Sapphire grafikus kártyát nyerhet!
Új csúcskategóriás monstrum helyett az AMD egy újabb középkategóriás Radeonnal kíván csapást mérni az NVIDIA-ra.
Az NEC VersaPro UltraLite Type VS könnyebb, mint a MacBook Air vagy a Dell Adamo.
Az MSI idén is megrendezi a Master Overclocking Arena tuningversenyt, amelynek európai döntőjére 16 országból várják a csapatokat.
A GO OC tuningsorozat első magyarországi fordulóját rendezte meg a Gigabyte hétvégén. Az eseményre két csapat "jutott be", azaz a szervezők őket tartották érdemesnek arra, hogy a prágai továbbjutásért harcolhassanak egymással...
A cég máris lecsapott a TSMC új gyártósorára.
Futballrajongók kedvenc kombinációja lehet a MicroMatic v-POD.
Folyadék csapágyas ventilátorral szerelt, magas hatásfokú Scythe tápok!
Érem nélkül ért véget a World Cyber Games döntője a magyar csapat számára
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.