Jön az első biztonságos Android tablet
A Becrypt és a Getac közös táblagépét katonai felhasználásra tervezik.
A Becrypt és a Getac közös táblagépét katonai felhasználásra tervezik.
Ma van a Föld Órája, így itt az idő, hogy átgondoljunk energiafogyasztásunkat. Tudatos felhasználással ugyanis éves szinten több tízezer forintot is megspórolhatunk, akár játékos formában is.
Az AMD úgy döntött, ideje kiterjeszteni a PlayStation 4-be került processzoruk felhasználási területét.
Dotcom többek közt e-mail szolgáltatást is indítana a brand felhasználásával.
Számítógép-vásárlás vagy -bővítés előtt megéri tájékozódni. Három tipikus felhasználási területhez adunk tanácsokat.
Sorozatunk záró epizódjában áttekintjük azokat az effekteket, amelyek talán kevesebb érdeklődésre tarthatnak számot speciális felhasználásuk miatt.
Évi 10 tonna új műanyag felhasználását kerüli el az újrahasznosítással a Fujitsu.
Az utóbbi időkben világszerte egyre többször került szóba az internet valamilyen szintű korlátozása. Ennek következménye az lett, hogy számtalan csoport és magánszemély, közös megegyezéssel indított el egy beadványt, melyben felszólalnak az internet szabadabb felhasználásáért és nyíltabb hozzáféréséért.
A 7200 RPM-es Z7K500 felhasználása nem áll meg az ultrabookoknál.
Vállalati felhasználásra készültek a meghajtók.
A hobbiprojektként indított megoldás nagy utat járt be, mára számos különféle változata és felhasználási területe létezik
Rengeteg mozgókép-formátum létezik - a kavalkádban sokkal könnyebb választani, ha betekintést nyerhetünk a működésükbe és alapelveikbe. Hogy MPEG-4 vagy DV AVI, illetve bármi mást használjunk inkább, az a felhasználás jellegétől függ.
A gyártó kifejezetten otthoni felhasználásra ajánlja a kedvező árú NAS eszközét.
Android 3.1 fut az üzleti felhasználásra szánt eszközön.
Már letölthető az App Store-ból az ELMŰ-ÉMÁSZ alkalmazása: segítségével pontos magyarázatot kaphatunk villamosenergia számlánk minden részletével kapcsolatban és otthonunk energiafelhasználásának csökkentésében is segít.
Európában már előrendelhető a 11,6 hüvelykes, üzleti felhasználásra szánt notebook.
Fakuló képeinknek és dokumentumainknak biztosíthatunk kvázi örök életet némi kézügyességgel és akár olcsó hardverekkel is. Végigvezetjük olvasóinkat az otthoni felhasználásra is elérhető, megfizethető képdigitalizálási lehetőségeken.
Várhatóan idén érkezik a 710-es és a 720-as, üzleti felhasználásra szánt SSD-széria.
Az USA hadserege már terepen teszteli az okostelefonok katonák számára praktikus felhasználási lehetőségeit.
Áprilisban érkezik meg az üzleti felhasználásra szánt, Windows Phone 7-es mobil.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.