Függőleges tévét rakna a fiatalok elé a Samsung
A millenniumi generációnak szánja a Sero tévét a Samsung: azoknak, akik már hozzászoktak a mobilok függőleges képernyőjéhez.
A millenniumi generációnak szánja a Sero tévét a Samsung: azoknak, akik már hozzászoktak a mobilok függőleges képernyőjéhez.
Egy dán csapat lenyűgöző munkaállomást épített az AMD Ryzen Threadripper 2950X processzora köré.
Az interaktív tudományos kiállításon startupok, egyetemi kutatóintézetek, innovatív oktatási- és közintézmények, nagy technológiai cégek és a fenntarthatóságért dolgozó civil szervezetek vonultak fel.
Akár 5 GHz-ig felpörgethető a legerősebb újdonság, bár persze ezért keményen zsebbe kell nyúlni és nem is az ultrakönnyű, papírvékony modellekbe szánják.
Az AMD egyik rajongója összerakta a RippinRed 2.0 rendszert, ami még az AMD figyelmét is felkeltette.
A Facebook világszerte elérhetővé tette a Messenger üzenetküldőjében a főleg este praktikus sötét módot.
Online kereskedőknél szúrták ki a Ryzen 7 2700X 50. évfordulós kiadását - túl nagy extrákra azért kár lenne számítani.
Sokak által várt sorozat és mozifilm esetében a premier környékén egy tonna leleplező információ kerül fel a netre, ami joggal zavarja azokat, akik nem szeretik, ha valaki idő előtt elrontja a szórakozásukat. Szerencsére van gyógyír.
Zuhannak a DRAM-, a NAND flash- és az SoC-árak, mindez pedig a Samsung legutóbbi eredményein is meglátszik. A mentőövet a Galaxy S10 széria jelentheti.
A Cowen elemzői szerint a Samsung és a Huawei több pénzt költ a csúcskészülékeiben lévő kamerákra, mint az Apple.
A Z390 Aorus Xtreme Waterforce alaplapjához kézzel válogatott Intel Core i9-9900K CPU-t ad a Gigabyte, minden egyes kombót egyedileg tuningoltak és teszteltek.
Kompakt ATX-es számítógépház lett a MasterBox Q500L, azonban van néhány nem szokványos megoldása.
Állítólag egy szoftverfrissítéssel 25 wattosra okosítanák a gyorstöltést, illetve szuper éjszakai móddal erősítenék a kamerákat.
A gyors csatlakoztatás és töltés érdekében az okostelefon USB-C portjára lehet rákötni az új FreeLace vezeték nélküli fülhallgatót.
Akár 2 hetes üzemidő is összejöhet a Huawei új Watch GT Active és Elegant viselhető eszközein.
A Google új fejlesztésével az eddig statikus e-mailek interaktív tartalmakká változnak, amelyekhez el sem kell hagynunk a levelező ablakot.
Hivatalosan is bemutatkozott a Huawei P30 és P30 Pro: az új okostelefonok a várakozásoknak megfelelően a fotózásra koncentrálnak, de egyéb tekintetben sincs miért szégyenkeznie a gyártónak.
A hazai két, legnagyobb forgalmú online kiskereskedelmi cége egyesül, hogy közösen meghódítsák az egész régiót. Megszületik az eMagDigital vagy az eDigitalMag - erre is rákérdeztünk.
Előkerült egy látványos és titokzatos kisfilm, ami állítólag a Huawei P30 Pro videós képességeit csillogtatja. A kamerákról is kiderültek a részletek.
A Game Developers Conference-en nyitó előadóként szerepelt a Google: ilyet még sosem tett ezelőtt, ezért nagy volt a várakozás. Végül nem egy saját konzol lett a megfejtés, hanem valami teljesen más. Mondjuk a részleteket, amik akár a játékok teljes világát megváltoztathatják.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.