Otthagyja a Guardiant az NSA-titkokat kiteregető újságíró
Sajtóhírek szerint Glenn Greenwald egy, az eBay alapítója által finanszírozott új híroldalnál folytatja.
Sajtóhírek szerint Glenn Greenwald egy, az eBay alapítója által finanszírozott új híroldalnál folytatja.
A CIA-s felmondása előtt figyelmeztetést csatoltak az aktájához.
Bírósági dokumentumok alapján a hatóság megszerezte a Lavabit SSL tanúsítványát.
Az MI6 volt igazgatóhelyettese szerint „komoly szereplők” már azelőtt ismerték az NSA módszereit, mielőtt Edward Snowden a sajtóhoz fordult volna.
Sajtóértesülések szerint az NSA külön divíziót hozott létre a nemzetközi a banki és hitelkártya-tranzakciók nyomon követésére.
A Foreign Policy szerint Keith Alexander tábornok, az NSA rettegett vezetője finoman fogalmazva is a „gyermeklelkű felnőttek” közé tartozik.
A Facebook vezérigazgatója az NSA-botrány kapcsán nyilatkozva azt mondta, átláthatóbbá kell tenni az amerikai kormány adatgyűjtési gyakorlatát.
Az USA belbiztonsági szolgálata az iPhone-felhasználókat „zombiknak”, Steve Jobst pedig a „Nagy Testvérnek” titulálta.
Szakértők szerint nem univerzális sebezhetőségeket használhat ki az ügynökség.
A lap a brit kormány nyomása miatt döntött úgy, hogy összeáll az amerikai újsággal. Bíznak benne, hogy az Alkotmány Első Kiegészítése megvédi őket.
A brit hírszerzés ügynökei megsemmisítették az Edward Snowdentől származó információkat tároló merevlemezeket.
Egy indiai fejlesztő iOS-re és Androidra is játékot csinált a botrányhősből.
Az amerikai kormány nem szereti a titkosított levelezőrendszereket.
Az NSA korábbi vezére szerint súlyos következményekkel járhatna az elfogása.
A Vkontakte szívesen látná programozói csapatában a szivárogtatót.
Az államügyész szerint megalapozatlan a férfi oroszoktól kért menedékkérelme.
Az utazásának ideje ettől függetlenül technikai okból még kérdéses.
Ha megkapják Snowden kérelmét a menekültjog iránt, akkor megfontolják a választ.
Két ország is hajlandó befogadni az NSA-botrány kirobbantóját.
Az NSA már vagy 5 éve hozzáférhetett a teljes kommunikációhoz.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.